Készülnek a kivitelezésre
Befejeződött a medinai NATO-radartorony engedélyezési eljárása
A tárca közölte: befejeződött a Medinára tervezett NATO-radartorony építési engedélyezési eljárása, a Honvédelmi Minisztérium (HM) jelenleg a kivitelezés közbeszerzési eljárását készíti elő.
2012.04.11 17:13MTIA közbeszerzési eljárás függvényében a tervek szerint a nyár közepén kezdődhet a radartorony építése - írta tájékoztatójában a HM sajtóirodája.
Eszerint a radartorony építésének pontos költségvetése a közbeszerzési eljárást követően határozható meg. A költségbecslés alapján a beruházás 1-1,2 milliárd forintba kerül majd, ebből a radartorony építése mintegy 0,9-1 milliárd forintot tesz ki.
"A beruházás fedezete a tárca költségvetésében rendelkezésre áll, ugyanakkor esély van arra, hogy a NATO megfinanszírozza. A NATO-finanszírozásról szóló döntés április végéig megszületik" - írta a minisztérium sajtóirodája.
A HM 2011. márciusban jelentette be, hogy a korábban a Zengőre, majd a Tubesre tervezett radart a Tolna megyei Medinán építik meg; a medinai lokátorállomáson 1987-ben üzembe helyezett, szovjet technológiával működő radart várhatóan 2013 végén váltja fel a háromdimenziós radarrendszer.
A HM korábbi tájékoztatása szerint a 28 méter magasra tervezett toronyra az év végén helyezik el az antennarendszert védő kupolát, a radart a tesztelés után, 2013. szeptemberben állíthatják hadrendbe.
A medinai radar a magyarországi 3D-s berendezésekhez hasonlóan az olasz Selex Sistemi Integrati gyártmánya lesz, a rendszert alkotó másik két lokátor már terv szerint elkészült és működik Bánkúton, illetve Békéscsabán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06