Nemzetközi konferenciára utazik
Kövér közel-keleti programjában nem szerepel a Malév-ügy
Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke közölte: a sajtóhírekkel ellentétben nem szerepel a Malév ügye Kövér László házelnök közel-keleti útjának tárgyalási programjában.
2012.02.17 16:59MTIA hvg.hu pénteken jelentetett meg egy "A Malév miatt mennek Kövérék Dubajba" című cikket, amiben azt írják, hogy az abu-dzabi Etihad Airwayszel is felvenné a kapcsolatot a magyar kormány, amely a Fideszhez közel álló üzletemberek közreműködésével, valamint volt malévosok és légiügyi szakértők bevonásával több helyen is próbál befektetőt találni egy új Malév megindítására, vagy legalább a kieső közvetlen nemzetközi összeköttetések pótlására.
A hvg.hu információi szerint egyelőre csak tapogatózó tárgyalásokról lehet szó, "amelyhez először a politikai vezetők jóindulatát kell megnyerni, és a Malév ügyét is olyan üzleti csomagba kell helyezni, ami érdekes lehet az Egyesült Arab Emirátus számára". A portál úgy tudja, hogy Rogán Antal és Habony Árpád január végi-február eleji abu-dzabi látogatása is közvetve a Malévval hozható összefüggésbe. Az Országgyűlés Gazdasági bizottságának fideszes elnökét nem tudták utolérni, de hivatkoznak korábbi szavaira, amelyek szerint a látogatás egy február végi delegáció útjának az előkészítése volt.
A hvg.hu úgy folytatja a cikket, hogy Kövér László házelnök február 24-26-án a szaúdi király meghívására részt vesz Rijadban a G-20 országok parlamenti elnöki találkozóján, és ezt megelőzően tenne egynapos kitérőt Dubajban.
Az Országgyűlés sajtófőnöke eljuttatott közleményben azt írja, hogy Kövér Lászlót a szaúdi Súra Tanács elnöke meghívta, hogy vendégként vegyen részt a G-20 országok február 24-26-án Rijadban rendezendő parlamenti elnöki találkozóján. Tekintettel arra, hogy hazánk nem tagja a világ legerősebb gazdaságait összefogó G-20 csoportnak, jelentős gesztusértéke és politikai jelentősége van a meghívásnak; az Országgyűlés elnöke első alkalommal kapott felkérést e nemzetközi házelnöki fórumon történő részvételre - hangsúlyozza a közlemény.
Felsorolják, hogy a parlamenti elnöki konferencia napirendjén három, a kultúrák közötti globális párbeszéd, az energia a fenntartható fejlődésért és a pénzügyi válság és hatása a globális gazdaságra című téma szerepel. Hozzáteszik, a magyar házelnök mindhárom témában élni kíván a hozzászólás lehetőségével és kifejti álláspontját.
A közlemény úgy fogalmaz, hogy a nemzetközi konferencia mentén lehetőség nyílik házelnöki szintű kétoldalú eszmecserékre. Az Országgyűlés elnöke több kollégájával - köztük a vendéglátó Súra Tanács elnökével - folytat külön tárgyalásokat. Rogán Antal, az Országgyűlés Gazdasági bizottságának elnöke, a delegáció tagjaként a Súra Tanács három bizottságával, konkrétan a gazdasági-, a pénzügyi- és az informatikai bizottság elnökével is külön találkozik.
A G-20 konferenciára való kiutazáshoz kapcsolódva, az Országgyűlés elnöke február 23-án egynapos látogatást tesz az Egyesült Arab Emírségekben. Dubajban találkozik az ottani parlament, a Szövetségi Nemzeti Tanács elnökével, és tárgyalást folytat a Gazdasági Kamara vezetőivel. A kétoldalú találkozók célja mindkét országban a gazdasági kapcsolatok fejlesztéséhez szükséges politikai feltételek támogatása a parlamenti diplomácia eszközeivel - olvasható a szövegben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06