Kinek hisznek inkább a betegek?
A kövér doktorok hiába beszélnek?
Úgy tűnik, ha túlsúlyos az orvos, a betegek hajlamosak elengedni a fülük mellett a tanácsait, különösen ha arról győzögeti őket, hogy fogyjanak le.
2012.01.31 16:55ma.huAz orvos, aki maga is túlsúlyt cipel, sok esetben hiába próbálkozik meggyőzni a pácienst arról, hogy fogyjon le - állapította meg egy új tanulmány, melynek résztvevői plusz kilókkal küzdő doktorok voltak.
Maguk beszéltek arról, hogy kollégáikhoz képest nem túl hatékonyak a páciensek rábeszélésében, ha súlykontrollról van szó.
Általánosságban nem végeznek "hatékony munkát", ha a beteget a súlya leadására kell késztetni, ám a páciensek mégsem mondhatják az orvosnak, hogy "maga a probléma".

Az alapvető gond az, hogy sok beteg még a normál súlyú doktor kérésének is igen nehezen tud eleget tenni. Ezért aztán ha egy plusz kilókkal küzdő doktor beszél vele, az eredmény még kevésbé garantált.
Ugyanakkor a tanulmány szerint a vékony orvosok megbecsültebbeknek bizonyultak, mint a kövérek, és tanácsukat is jobban megfogadták a diéta és a testmozgás tekintetében.
Sara Bleich, a Johns Hopkins Bloomberg egészségügyi iskola professzor asszisztense elmondta: ezek után az az ötlet is megfogalmazódott bennük, hogy utánanéznek, mi a helyzet a csúnya fogsorral bíró fogorvosokkal?
Hiszen a beteg alapból azt gondolja: hogyan kezelhetné az én fogaimat, amikor még a sajátjáról sem gondoskodik megfelelően? Ugyanez a helyzet azokkal az orvosokkal, akik dohányoznak, mégis a leszokásra buzdítják betegeiket...
Tanulmányt végeztek 500 egészségügyi dolgozó bevonásával, akik pénzt is kaptak ezért. Két harmaduk férfi volt, 70 százalékuk fehérbőrű, és majdnem háromnegyedük legalább 40 éves.
A résztvevők fele volt túlsúlyos vagy elhízott. A túl vékony orvosokat nem vonták be a tanulmányba. Csupán a normál súlyú doktorok egyharmada beszélt elhízott páciensekkel a diétáról, míg a túlsúlyos doktoroknak 18 százaléka.
A normál súlyú orvosoknak a fele érezte a bizalmat és a képességet arra, hogy fogyásról beszéljen a páciensekkel, összehasonlítva a kövér orvosok 38 százalékával.
A normál súllyal bíró egészségügyisek 80 százaléka úgy gondolta, hogy a betegek nem fognak bízni egy túlsúlyos doktorban; a kövér doktoroknak 69 százaléka vélekedett így.
A vékony orvosok ugyanakkor abban is hittek, hogy a beteg hajlamos "lemodellezni" az egészséges magatartást, tehát ha őket látják, az egészségesebbnek tűnő külső előbb hat rájuk.
Az orvosoknak mindenesetre nem szabadna saját külsejük miatti megfontolásból elkerülni a beszélgetést a beteggel a diéta szükségességéről.
A tanulmány az Obesity szaklapban jelent meg.
Kapcsolódó írások:
- Súlyos - a kövér fiatalok később rákra számíthatnak
- Veserákot eszünk meg a sok vöröshússal?
- Plusz 3 évet kapunk a mediterrán diétával az élettől
- Az elhízottak nem biztos, hogy túlélik
- Könnyebben halnak műtét után a soványak?
- Terhességre, túlsúlyra, fejfájásra: melyik gabona nem babona?
- Kiszúr a túlsúlyos gyerekekkel a visszaállított óra!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06