Hat platform vállalta, hogy az MSZP-ben marad
Gyurcsány időt kér
Hiller István a szerdai platformkonferencián elhangzottakat úgy összegezte: az MSZP-ben működő hét platform közül hat vállalta, hogy a többségi álláspontot minden ügyben elfogadva továbbra is a szocialista pártban marad, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform ezt nem tette meg.
2011.10.12 17:59MTIHiller István korábbi pártelnök, a szociáldemokrata társulás elnöke hangsúlyozta: abban mind a hét platform egyetértett, hogy legfontosabb céljuk az Orbán-kormány leváltása, és abban is, hogy a jelenlegi helyzetet minél előbb le kell zárni. Szerinte ebben a tanácskozás előrelépést hozott.
Kérdésre válaszolva elmondta: a többiek nem adtak ultimátumot a Gyurcsány-platformnak.
Az ülésről távozóban Gyurcsány Ferenc azt közölte: nem hoztak végleges döntést arról, hogy elhagyják-e az MSZP-t. Hozzátette, legkésőbb a szocialisták november közepén esedékes kongresszusáig eldöntik, hogy így tesznek-e, de valószínű, hogy a választ már a DK jövő szombati születésnapi rendezvényére tudni fogják.
"Nem kell hebrencskedni. Ez nem olyan döntés, mint hogy az ember reggel milyen nyakkendőt vesz fel" - fogalmazott.
Kifejtette: lát esélyt arra, hogy az MSZP-ben maradnak, de elismerte, hogy a tanácskozáson nagyobb részt arról volt szó, mi a teendő a későbbi együttműködés érdekében akkor, ha távoznak. Ebben az esetben - tette hozzá a volt kormányfő kérdésre válaszolva - meglesz a frakcióalakításhoz szükséges tíz politikus támogatása a Demokratikus Koalíciónak.
Azt is mondta: mindannyian abban érdekeltek, hogy ha pártszakadás lesz, az "nyugodtan, csendben" történjen meg.
Kiss Péter, a Baloldali Tömörülés elnöke újságíróknak arról beszélt: ebben a körben valószínűleg az utolsó tanácskozások egyikét folytatták le. Szerdai sajtótájékoztatóján Mesterházy Attila pártelnök is úgy nyilatkozott: biztos abban, hogy Gyurcsányék kilépnek az MSZP-ből.
Hiller István a platformkonferencia összehívását kedden azzal indokolta: mindent meg kell tenni azért, hogy a különböző baloldali demokratikus irányzatok közötti együttműködés emberi és politikai értelemben lehetséges maradjon, ezért minden lehetőséget érdemes megvizsgálni. Előnyös, ha ez az együttműködés az MSZP-n belül is lehetséges, de ha nem, akkor is időben meg kell teremteni az ehhez szükséges viszonyokat - tette hozzá.
Varju László, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform igazgatója az MR1-Kossuth Rádió szerda reggeli műsorában azt mondta: lemondtak az MSZP megújításáról. Emellett biztosra vette, hogy a szocialista frakcióból való távozásuk után képesek lesznek önálló képviselőcsoportot alakítani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06