Gyurcsány a viszonyítási pont

Amikor az ellenség jelöli ki az utat

Orbán Viktornak hatalomra kerülésekor elsődleges célja volt, hogy mindent másképp csináljon, de főképp másképp kommunikáljon, mint elődje-utódja, Gyurcsány Ferenc.

2011.10.10 11:28sabater - ma.hu
nyomtatásKinyomtatom
beszélj rólaFórumozok róla
+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméretbetűméret

Mindez a korábbi szocialista kormányfő eredményteleségét figyelembe véve tökéletesen érthető is. Csakhogy Orbán éppen ezzel a stratégiával lavírozta magát egy olyan szerepkörbe, ahonnan óriási presztízsveszteség nélkül nincs visszaút.

A Fidesz 2002 és 2010 közötti ellenzéki kommunikációja meglehetősen egyszerű recepten alapult: támadj meg mindent, amit a kormány tesz – függetlenül attól, hogy ezt jónak vagy rossznak gondolod –, és ígérj helyette egy jól hangzó, egyszerű, de konkrétumok nélküli megoldást. A megszorítások opponálása természetesen szimpatikus a választóknak, akik érthető módon nem szeretik, ha a politika „megszokott” és megkeresett pénzt vesz ki a zsebükből, a konkrétumok nélküli ígéretek pedig nem cincálhatók szét szakértők által. A terv tökéletesen bevált: a gyenge szocialista-liberális kormányzás és Gyurcsány Ferenc folyamatos hiteltelenedése kétharmados győzelmet hozott a Fidesz számára.

A Fidesz tehát kormányra kerülve két dolgot akart elkerülni: az első a választási hazugság beismerése, azaz az ígéretek nyílt megszegése – ezt a célt szolgálta, hogy a jobboldal az „azonnali és nagyarányú” adócsökkentésen kívül nagy nyilvánosság előtt a kampányban szinte semmi kézzelfoghatót nem mondott az elkövetkező évek politikájáról. A második pedig a „gyurcsányi” megszorító politika folytatása. Ezt váltotta ki az ortodoxtól meglehetősen eltérő gazdaságpolitika, amely először a költségvetési hiány elszaladásával teremtett volna magának mozgásteret, majd amikor falnak ütközött, a magánnyugdíj-pénztári vagyon államosításával tette meg ugyanezt.

Azonban a Gyurcsány által kijelölt útra úgy is rá lehet tévedni, hogy ennek elkerülése a miniszterelnök legfőbb célja: nem volt az annyira szokatlan politika, csak nagyon rosszul csinálták. Amit Gyurcsány elképzelt, nem volt teljesen irracionális – a végrehajtás volt az. Az állami kiadások csökkentése, a költségvetési hiány alacsonyan tartása, a kiadások bevételekhez való igazítása korántsem elrugaszkodott célok, különösen, hogy az Európai Unió tagországaként és a globalizált piac szereplőjeként ezek teljesülésétől nem kis részben függ a jövőnk.


Azonban most már Orbán Viktor nem állhat ki azzal, hogy „megszorítunk, mert szükség van rá”, mert ez egyenértékű lenne azzal a Gyurcsány Ferenc által szállóigévé tett beismeréssel, miszerint „hazudtunk reggel, éjjel meg este”. És ha van ember, aki tökéletesen tudja, milyen politikát kell folytatni ellenzékből a hazugságát akarva vagy akaratlanul ország-világ előtt beismerő kormányfővel szemben, az pontosan Orbán Viktor. Mi több, ő mutatta ezt meg az MSZP-nek, az LMP-nek és a Jobbiknak is. Jön a szokásos recept: a megszorítások ellenzése, a konkrétumok nélküli ígéretek és a csodavárás, majd az azt követő elsöprő választási győzelem.

A kormányzati kommunikáció legnagyobb dilemmája az elkövetkező időszakban is az marad, hogyan tömje be a kormány megszorító intézkedései és a Fidesz 2002 óta rendkívül következetesen folytatott megszorításellenes politikája között tátongó szakadékot. Erre talán a ciklus elején több lehetőség lett volna, ha a „hagyományostól eltérő” gazdaságpolitikai próbálkozások helyett a (valóban) rendkívül nehéz gazdasági helyzetre való hivatkozással kezdik meg az állami bevételek növelését, azaz a megszorításokat. Ennek előnye a befeketetők bizalma lehetett volna: így nem kellene attól tartani, hogy Magyarországot hamarosan a legfontosabb piaci elemzők leminősítik – azaz még kevesebb tőke és ezzel együtt még kevesebb potenciális munkahelyteremtő vállalkozás költözzön hazánkba.

Sőt, a Fidesz továbbra sem látja be, hogy a politikai kijelentéseknek egy globalizált gazdasági környezetben forintosítható hatása van. Ezért nem mindegy, mint mond Kósa Lajos és Szijjártó Péter az államcsődről, vagy mit jelent be Orbán Viktor a parlamenti évad nyitóülésén. 2010 áprilisa óta csaknem másfél év telt el; ezalatt elég ideje volt a Fidesznek arra, hogy belássa: nincsen speciális magyar út, és Gyurcsány 2006-os „reform vagy bukás” diagnózisa sajnos a továbbiakban is megállja a helyét. Magyarán: sem Bajnainak, sem Orbánnak nem sikerült az elmúlt egy-két évben olyan mértékben stabilizálnia az ország helyzetét, hogy fájdalmas intézkedések nélkül kikecmeregjünk a válságból.

Ha eddig a felismerésig eljutnak a kormánypárti képviselők, akkor már csak azt kell belátniuk, hogy az ellenzék minden korábbinál rosszabb állapota miatt egy „finom” beismerés nem igazán árthat a kormánynak. Az MSZP-től még 2011-ben is teljesen hiteltelen lenne a megszorítások „fideszes” ostorozása, az LMP-ből pedig középtávon lesz tömegpárt. Amennyiben pedig a beismerés, az őszintébb politika egyetlen igazi hátráltatója a Jobbik megerősödésétől való félelem, az is rossz helyzetértékelésen alapul. Hiszen a Jobbik ellen is megvan a recept a Fidesz háza táján: erkölcscsősz politikusaik lejáratása és egy európai, a balliberális oldal számára is elfogadható retorika (lásd Orbán „nincs felesleges élet” válaszát Vona Gábor cigánykérdést feszegető napirend előtti felszólalására) továbbra is biztosíthatja a Fidesz támogatottságát a Jobbikkal szemben.

Kapcsolódó írások:

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.