Lakat - a szájon

Ma hallgatja ki az ügyészség Gyurcsány Ferencet

Ma hallgatják ki a Központi Nyomozó Főügyészségen gyanúsítottként Gyurcsány Ferencet. A volt miniszterelnök a nyomozóhatóság szerint hivatali visszaélést követetett el a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben.

2011.10.03 07:06MTI

A szocialista politikus korábban felszólította az ügyészséget, hogy kihallgatásán készüljön kép- és hangfelvétel, és közölte, hogy azokból másolatot kér. Az általa vezetett MSZP-s platform a kihallgatás idején tüntet az ügyészség épülete előtt.

Gyurcsány Ferenc
áprilisban számolt be arról, hogy a legfőbb ügyész a mentelmi jogának felfüggesztését indítványozza. Egyúttal kinyilvánította: mentelmi jogának felfüggesztését fogja kérni az Országgyűléstől. Az ügyben tartott sajtótájékoztatóján azt hangsúlyozta, hogy együttműködik az ügyészséggel, de "Orbán Viktor meghosszabbított karjaként" tekint az eljáró ügyészekre.

A parlament végül - a szakbizottság javaslatára - szeptember 12-én függesztette fel Gyurcsány Ferenc mentelmi jogát. Polt Péter legfőbb ügyész indítványa szerint a korábbi kormányfő azzal lépte túl a hatáskörét és követett el hivatali visszaélést, hogy a sukorói King's City beruházás befektetőivel 2008 májusában a Parlamentben folytatott tárgyalásán kifejezte, támogatja a cserével történő ingatlanszerzést, és kizárólag azt, vagyis a telekcserét határozta meg az értékesítés lehetséges módjaként.

Gyurcsány Ferenc - aki mindvégig koncepciósnak minősítette az ellene indított eljárást - úgy reagált: semmi sem támasztja alá az ügyészség gyanúját, a vádhatóság által küldött dokumentumok - az ügyben a telekcsere érvényesítéséért folyó polgári perben született tanúvallomások - pedig egyenesen cáfolják. A volt kormányfő elmondta, a 2008. májusi tanácskozás résztvevői egybehangzóan állítják: ott nem született döntés, és ő mindenkit arra kért, hogy a jogszabályok betartásával végezze a munkáját.

A korábbi miniszterelnök ellen még 2009 októberében Schiffer András - az LMP jelenlegi frakcióvezetője - tett feljelentést arra hivatkozva, hogy a sukorói King's City-beruházást kiemelt jelentőségűvé nyilvánító jogszabály előkészítésekor megszegték a nyilvánosságra és az állampolgárok bevonására vonatkozó törvényi rendelkezéseket.

Gyurcsány Ferenc viszont szeptember elején azt mondta, hogy ezek a szempontok nem szerepelnek az ügyészség érvei között. A szocialista politikus - miután megkapta a gyanúsítotti idézést - bejelentette: arra szólítja fel az ügyészséget, hogy kihallgatásán készüljön kép- és hangfelvétel, és azokból másolatot kér.

A 168 Órának pedig úgy nyilatkozott: arra számít, hogy az ügyészség vádat emel ellene, nem feltételezi azonban, hogy őrizetbe veszik és előzetes letartóztatásba helyezik.

Tóth Mihály büntetőjogász azt mondta: miután a hivatali visszaélés viszonylag kisebb súlyú, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő cselekmény, és a volt miniszterelnök esetében nem lenne életszerű szökés vagy összebeszélés veszélyétől tartani, meglepő volna, ha kényszerintézkedést, például előzetes letartóztatást vagy házi őrizetet alkalmaznának vele szemben.

A ma délután egy órakor kezdődő kihallgatás idejére a volt kormányfő vezette Demokratikus Koalíció Platform tüntetést jelentett be a Központi Nyomozó Főügyészség elé. Az MSZP-s tömörülés a többi között arra kéri a demonstrálókat, hogy a kihelyezett fehér transzparenseken hagyják ott az ujjlenyomatukat.

Gyurcsány Ferenc a rendszerváltás óta az első miniszterelnök, akit közvádas ügyben meggyanúsítottak.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.