Öt ellenzéki kérdés Esztergomban
Népszavazás a "botrányvárosban"? Együtt a Jobbik, az MSZP és az LMP
A népszavazást kezdeményező Jobbik helyi elnöke közölte: öt kérdésben közösen kezdeményez népszavazást Esztergomban a Jobbik, az LMP, az MSZP helyi szervezete és két civil egyesület.
2011.09.27 10:11MTIA népszavazási kérdések: a gyermekosztály visszaállítása a városi kórházban, a szemétszállítási rendelet módosítása a törvényeknek megfelelően, a piac működtetése, a városgazdálkodási társaság megszüntetése és egy korszerű városfejlesztési stratégiát megvalósító program végrehajtása.
A napokban benyújtott kérdéseket 15 napon belül kell jóváhagynia a jegyzői feladatokat ellátó referensnek. A népszavazáshoz a városban 2400 aláírást kell összegyűjteni, majd legalább egy, legfeljebb négy hónapon belül ki kell írni a szavazást - tette hozzá Zentai Plajner Zsolt.
A Jobbik helyi elnöke elmondta, kezdeményező szerepük ellenére nem volt szándékukban a népszavazás kisajátítása. A kérdések összeállításában széles körű egyeztetést tartottak, és így csatlakozott hozzájuk az LMP, az MSZP, az Esztergomi Lokálpatrióták Egyesülete és a Haladó Esztergomért Egyesület.
Esztergomban a tavaly októberi választások óta patthelyzet van a képviselő-testület kétharmadát adó Fidesz-frakció és az ugyanekkora aránnyal megválasztott független polgármester között. Tétényi Éva 1,2 milliárdos kifizetetlen számlát és 25 milliárdos adósságot örökölt az előző, Meggyes Tamás (Fidesz) vezette önkormányzattól, s ezért adósságrendezési eljárást kért a város ellen.
A Fidesz már az első képviselő-testületi ülésen közölte, fél évig nem hajlandó alpolgármestert jelölni, illetve később jelezte, az adósságrendezési eljárást törvénytelennek tartja, ezért nem működik együtt a polgármesterrel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06