A civil szervezetek többsége is változást akar
Lendvait csodálja a KDNP
A KDNP Lendvai Ildikónak, az MSZP országgyűlési képviselőjének előző napi sajtótájékoztatójára úgy reagált: döntse el az MSZP, hogy mikor és kinek az érdekeit kívánja szolgálni, a civil törvény koncepciójának egyeztetése már túl van a 16. konzultáción és a civil szervezetek többsége is változást óhajt.
2011.08.06 16:20MTI"Csodálattal adózunk Lendvai Ildikó bátorságáért", hiszen nem gondoltuk, hogy a Zuschlag-ügy után a civil törvénnyel kapcsolatban lenne kedve megszólalni - írta közleményében a KDNP. Hozzátették: úgy tűnik, hogy a képviselő nem olvasta az Állami Számvevőszék jelentéseit, és rendjén valónak találja, hogy egy gyakorlatilag családi alapítvány 70 millió közpénzhez jusson egy évben, továbbá azt, ha a döntéshozatalban részt vevő civilek kétszer annyi pénzt kapnak, mint akik kiszorulnak onnan.
A KDNP közleményében azt írta: lehet, hogy az MSZP-s politikusoknak továbbra is érdekük ennek a kapcsolathálónak a fenntartása, azonban ez ellentétes az ország érdekével. Hozzátették: a szándékot szerintük elárulja az is, hogy miközben elismerik, a civil világban rengeteg nem működő szervezet van, és ez ellen hosszú ideig semmit nem tettek, most akadályozni kívánják - mint fogalmaztak - azokat, akik "ezt a vircsaftot megelégelték".
Lendvai Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője pénteken azt mondta: pártja új koncepciót vár a kormánytól a civil szféra szabályozására, a kabinet által társadalmi vitára bocsátott tervezet ugyanis az ellenzéki párt szerint lehetőséget adna a civilek kormányzati kontroll alá vonására és jelentősen csökkentené a közhasznú szervezetek számát.
A civil törvény tervezete átveszi a médiatörvény és az egyházi törvény legbírálhatóbb eszközeit: kormányzati irányításra ad lehetőséget, és az új regisztrációval alkalmat ad a szervezetek számának csökkentésére - jelentette ki a szocialista országgyűlési képviselő.
A politikus azt is kifogásolta, hogy a Nemzeti Civil Alapprogram helyett létrehozandó Nemzeti Együttműködési Alap döntéshozó és támogatáselosztó testületeiben kétharmados többségbe jutnának a kormányoldal delegáltjai, míg a civilek csak egyharmados képviseletet kapnának, holott jelenleg 90 százalékos az arányuk.
Ugyancsak bírálta, hogy a tervezet szerint - amely szigorúbb feltételeket szab a közhasznú szervezetek számára - 2012-től minden civil szervezetnek újra kellene regisztráltatnia magát a bíróságokon. Lendvai Ildikó azt mondta: míg jelenleg a több mint 30 ezer ténylegesen működő civil szervezet fele élvezett kedvezményeket közhasznú szervezetként, a feltételeknek a jövőben legfeljebb a tömörülések 10 százaléka felelhet majd meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06