Összehangolták a magyar és az európai érdekeket

KDNP: teljes siker a magyar EU-elnökség

Egyértelműen sikeresnek ítélte a most zárult magyar EU-elnökséget a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési frakciójának vezetője kedden, Budapesten, sajtótájékoztatón.

2011.07.05 13:40MTI

Harrach Péter azt mondta, a magyar elnökség alatt nagy hangsúlyt kapott a magyar érdek képviselete, de úgy, hogy közben ne sérüljön az európai érdek.
   
Az erősebb Európa kiépítése és a közös érdekek képviselete megvalósult - fejtette ki a kereszténydemokrata politikus. Felidézve az elnökség kezdetén Magyarországot ért támadásokat úgy fogalmazott: ezeket a hangokat vissza kellett verni, a támadásokat le kellett küzdeni.

Ebből a szempontból is jól vizsgázott a magyar elnökség - jegyezte meg a KDNP-frakció vezetője. Harrach Péter szerint amikor Orbán Viktor megerősítette a nemzeti érdekeket, a keresztény-polgári-nemzeti gondolkodásmód is erősödött Európa-szerte.
   
Firtl Mátyás országgyűlési képviselő az elmúlt félév eredményeit részletezve a horvát csatlakozási tárgyalások lezárását, a tárgyalások Izlanddal történő megkezdését és két fejezet lezárását emelte ki. Előbbi kapcsán a horvát nemzetiségű képviselő hangsúlyozta: ez Magyarország számára kiemelt célkitűzés volt, amit teljesíteni tudtak.
   
"Az Európára jellemző bővítési fásultságot megtörtük", és a bővítési folyamat tovább folytatódhat. Magyarország a Nyugat-Balkán stratégiában vezető szerepet tölthet be a jövőben - vélte.
   
Szólt még a roma keretstratégia, a Duna-stratégia elfogadásáról, a gazdasági szemeszterre vonatkozó javaslat jóváhagyásáról. A gazdasági kormányzás elfogadása is a lehető legjobb úton halad - folytatta - és kitért arra, hogy ennek érdekében 2.019 módosító javaslatot sikerült jóváhagyni.

Elfogadták továbbá az egységes energiapolitikai stratégia kidolgozására vonatkozó irányelveket. Ennek értelmében 2014-re ki kell alakítani az egységes európai energiapiacot, és így mindenkinek azonos módon lesz hozzáférése az energiához.
   
Mint mondta, Európa csúcsvezetői a magyar elnökség teljes sikeréről beszélnek.
   
Úgy fogalmazott: erősebb lett Európa és Magyarország gazdasági szempontból is erősödött az elmúlt fél évben, sikerült megbecsültségét visszaszerezni.
   
Kitért arra, hogy a gödöllői helyszín kiválasztásával példa nélkül, polgárbarát módon bonyolították a programokat, és a szakapparátus úgy vezényelte le az elnökséget, hogy közben a jogalkotásban is jelentős lépések történtek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.