A PDL vezetőivel találkozott a KDNP-frakció
A román kormánypárt fő erejével működne együtt Semjén
A kormányzó román Demokrata-Liberális Párt (PDL) frakciójának vezetőivel találkozott vasárnap Kézdivásárhelyen a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakciója.
2011.06.12 17:01MTISemjén Zsolt, a KDNP elnöke a találkozó után telefonon elmondta, hogy a román kormány fő erejét alkotó PDL-lel folytatott megbeszélésen az Európai Néppárt keretein belüli, "egymásra utaltságon" alapuló együttműködés lehetőségeit tekintették át.
Szombaton a romániai magyar politikai helyzettel összefüggő aktuális kérdésekről tárgyalt a KDNP képviselőcsoportja és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség frakciójának vezetése Székelyudvarhelyen. A találkozón az euróval kapcsolatos kérdések is napirendre kerültek.
Ezt megelőzően a Magyar Polgári Párt és a Székely Nemzeti Tanács vezetőivel folytatott megbeszélést aktuális kérdésekről Székelyudvarhelyen Semjén Zsolt, és látogatást tett a székelyudvarhelyi demokráciaközpontban is, ahol az állampolgársági ügyeket intézik. Csütörtökön a székelyföldi magyar politikai helyzetről tárgyalt a kereszténydemokrata párt vezetője és Harrach Péter frakcióvezető az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetőivel.
A kisebbik kormánypárt frakciója zarándoklaton vett részt a csíksomlyói búcsún.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06