Hisz az ártatlanságában
Mesterházy: az MSZP kiáll Szilvásy György mellett
Az MSZP kiáll Szilvásy György mellett, hisz az ártatlanságában, és szolidaritását fejezi ki a volt titokminiszterrel - mondta Mesterházy Attila.
2011.07.02 15:39MTIA pártelnök a választmány szombati ülése után kijelentette: az MSZP, ahogy eddig, továbbra is kiáll azok mellett, akikkel szemben "politikai leszámolást indított a Fidesz-kormány". Mint mondta, kíváncsiak arra, hogy Szilvásy Györgyöt mivel gyanúsítja az ügyészség.
Arra a kérdésre, hogy Szilvásy György őrizetbe vétele mögött politikai motivációt sejt-e, Mesterházy Attila úgy felelt: "erős az az érzésünk, hogy a miniszterelnök tudatos politikai hajtóvadászot folytat". Kifejtette: Orbán Viktor korábban állítólag arra utalt, hogy csak érjen véget az európai uniós elnökség, és a kormány belefoghat az elszámoltatásba. "Július 2-a van, lejárt a soros elnökségünk, és úgy tűnik, hogy miniszterelnök úr ezt az ígéretét betartja" - jegyezte meg Mesterházy Attila, kiemelve, hogy véleménye szerint ezzel "a politikai játékkal" a kormány a megszorító intézkedésekről akarja elterelni a figyelmet.
A kérdésre, hogy Szilvásy György tagja-e az MSZP-nek, Mesterházy Attila igennel válaszolt, hozzáfűzve, hogy párttisztséget nem viselt, csak kormányzati szerepet vállalt.
Péntek este a Hír Televízió közölte, hogy házkutatást tartanak Szilvásy Györgynél. Információik szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatója, a kémkedéssel gyanúsított Galambos Lajos terhelő vallomást tett ellene a katonai ügyészségen, ezzel függ össze a házkutatás.
A Budapesti Katonai Ügyészség nem kommentálta az értesüléseket.
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szombaton a Facebookon azt írta: beszélt Szilvásy családjával, és a polgári titkosszolgálatokat felügyelő egykori tárca nélküli minisztert állam elleni bűncselekménnyel gyanúsítják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06