Kattintás helyett koccanás
A Facebook az "offline" barátkozást is segítheti
Ellentétben azzal a népszerű vélekedéssel, hogy a Facebook közösségi portál használata megfosztja az embereket a barátkozásra való képességüktől, egy felmérés azt mutatta, a Facebook tagjai a világhálón kívül is jól tudnak kapcsolatot teremteni.
2011.06.17 11:14MTIA Pew Research Center csütörtökön ismertetett kutatása szerint a Facebook-felhasználók jobban bíznak másokban, több közeli barátjuk van és politikai elkötelezettségük is erősebb.
"Sokat beszéltek arról, a közösségi portál miként hat az emberek társadalmi életére, és az elgondolások középpontjában foglalt helyet az az eshetőség, hogy az ilyen oldalak ártanak a tagok kapcsolatainak és elidegenítik őket a való világtól" - fogalmazott Keith Hampton, a tanulmány vezető szerzője.
"De mi épp az ellenkezőjét látjuk, vagyis azt, hogy akik kedvelik a Facebookot, azoknak igazából több közeli kapcsolatuk van, és valószínűbb, hogy részei civil és politikai tevékenységeknek" - jegyezte meg.
A szakemberek tavaly ősszel végzett felmérések eredményeit elemezve jutottak erre az eredményre. A 2255 megkérdezett felnőttet a közösségi háló olyan elemeinek használatáról faggatták, mint a Facebook, a Twitter, a MySpace vagy éppen a Linkedln.
A kutatás egyfelől megállapította, a 2008-as 26 százalékról 47 százalékra nőtt a közösségi portálok felhasználóinak aránya. Azok a Facebook-felhasználók, akik naponta többször is bejelentkeznek az oldalra, más internetezőkhöz képest 43 százalékkal, az internetet kerülő emberekhez képest pedig háromszor inkább érzik azt, hogy bízhatnak másokban. A politika iránti elkötelezettséget és érdeklődést mutatja, hogy a Facebook gyakori használói a tavalyi félidős választásokon különösen aktívak voltak.
Esetükben két és félszer valószínűbb volt, hogy részt vesznek egy-egy politikai eseményen, annak valószínűsége pedig, hogy elmennek szavazni, 43 százalékkal volt magasabb.
"A közösségi háló egyre fontosabb lett az embereknek, ahogy megtalálták a módját annak, hogy építsék be életritmusukba a bejelentkezéseket, bejegyzéseket" - fogalmazott a tanulmány egy másik szerzője. "Most már arra használják a portálokat, hogy érintkezzenek legszorosabb barátaikkal, csakúgy mint távolabbi ismerőseikkel" - mondta Lee Rainie.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06