Elég egyetlen gombnyomás
Ezt nem fogja elfelejteni leállítani: indul a GPS-alapú parkolás
Noha már eddig is minden technikai megoldás a rendelkezésre állt, mégis sokat kellett várni a GPS-alapú parkolásra. Július elsejétől azonban már élesben használható!
2011.06.16 18:38ma.huGPS alapú parkolást tesz lehetővé 2011. július 1-től a főváros teljes területén és 26 vidéki városban a Secret Control GPS Kft. és az EME – Első Mobilfizetés Elszámoló Szolgáltató Zrt. közös fejlesztése − jelentette be a két társaság. A bárki számára nyitott szolgáltatás igénybevételéhez az autóban egy már meglévő GPS flottakövető vagy járművédelmi rendszerre, ennek hiányában kifejezetten a GPS parkoláshoz beépített eszközre van szükség − ismertette a megoldást Szász János, a fejlesztő cég szóvivője.
Amennyiben a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges eszköz a járműben van, 625 forint havidíj mellett minden parkolás során - a parkolási díjon felül - további 99 forint kényelmi díj fizetendő. A parkolás leállításához pedig egyszerűen rá kell adni a gyújtást.
A szolgáltatás jelenleg Budapest egész területén elérhető, illetve mindazon településeken, ahol az EME Zrt. mobilparkolási szolgáltatása eddig is hozzáférhető volt. Ezek: Ajka, Badacsonytomaj, Balatonfüred, Békéscsaba, Debrecen, Eger, Gyöngyös, Győr, Hódmezővásárhely, Kaposvár, Keszthely, Kiskunhalas, Miskolc, Mosonmagyaróvár, Nagykanizsa, Szekszárd, Székesfehérvár, Szentendre, Szombathely, Szolnok, Tapolca, Tihany, Vác, Veszprém, Zalaegerszeg és Zalakaros.
A parkolás folyamata az új szolgáltatással minden eddiginél egyszerűbbé vált. A felhasználó egyetlen gomb megnyomásával indíthatja el parkolását, minden mást, a helyszín, rendszám és időpont azonosítását a háttérrendszer végzi. További előny − hangsúlyozta a vezető −, hogy minden résztvevő számára kizárt a visszaélés lehetősége. A parkoló autó holléte, a parkolás időtartama elektronikusan hitelesített és dokumentált, a tévedések kizártak.
A parkolási díj kiegyenlítése a Secret Control felé történik előre feltöltött vagy utólag kiegyenlített számla formájában. Céges felhasználóknál rendelkezésre áll az a technológia is, mely a parkolás díját azonnal továbbítja a vállalat pénzügyi rendszerébe, ahol az elszámolásra kerülhet.
Míg a GPS koordináták azonosítását, továbbítását és megfeleltetését az adott rendszámhoz a Secret Control Kft. eszközei végzik, az így létrejövő adatok alapján magát a parkolási procedúrát az EME Zrt. rendszere indítja és zárja le − tájékoztatott Veress Lajos, az utóbbi cég IT-szakértője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06