Nem jött be a gyíktánc a kiscsillagnak
Csillag születik: Gomes fődíjat nem, de fair play-díjat kapott!
A döntőbe jutásért folyt a harc a Csillag születik tegnap esti adásában: a nézők megerősítették a zsűri sorrendjét és Gomest ejtették ki az utolsó forduló előtt.
Képekben a Csillag születik 4. döntője
Izgalmas estének néztek elébe tegnap a Csillag születik tehetségei, nemcsak a szokásos megmérettetés miatt és mert tudták, ezúttal is valakitől el kell búcsúzni, hanem legfőképp amiatt, mert ezúttal a tét már a döntőbe jutás volt.
A programot a még versenyben lévő öt kiscsillag közös produkciója nyitotta: László Attila és Krizbai Teca a Hagyd meg nekem a dalt című Gáspár Laci-slágert énekelte, a látványról pedig az Appril Project táncosai és Gomes gondoskodtak - végül pedig Szabó Ádám tette fel a pontot az i-re harmonikajátékával.
A versenyszámok sorát Gomes kezdte, akiről megtudtuk, hogy nagy rajongója a meséknek és elárulta, hogy a mostani színpadi bemutatóját is a mesék inspirálták, ám csak a bemutató első részében lehetett felismerni Pinokkiót, aztán annyira összetetté és bonyolulttá vált a darab mondanivalója, hogy a zsűri is elvesztette a fonalat - végül a 29 pont inkább büntetés, mint elismerés volt.
Utóbb Gomes bevallotta, hogy a néhány másodpercenként változó zenei bejátszások a táncstílusok fejlődését mutatták volna be, de a végeredmény egy követhetetlen, szétszaggatott produkció lett.
Valamivel jobban jött ki a második táncából, ahol egészen az őskorig ment vissza, és zöldre festett arccal, megszaggatott ruhában hol vadászó ősembernek, hol vérszomjas ősgyíknak, esetleg kígyónak tűnt. Ezzel egyértelműen jobban kivívta a zsűri rokonszenvét, de mivel ebben is voltak hibái, a második versenyszámára is csak 34 pontot adtak.
László Attila elsőként a Bergendy Mindig ugyanúgy című dalával lépett színpadra, és nem is fogott mellé, bár azt már korábban bebizonyította, hogy a Demjén-slágerek jól állnak neki. Ezúttal is remekelt, még akkor is, ha nem sikerült most sem 35 pontnál többet összegyűjtenie - ami édesapja nagy álma volt.
A második körben még messzebb került az áhított nagy céltól, 34 pontot ért a Könnyű álmot hozzon az éj című Horváth Charlie-dal. A zsűritagok közt persze némi ellentmondás alakult ki, volt, aki kifejezetten dicsérte, hogy az eredetitől ennyire más hangzással adta elő, ennyire tisztán, más viszont épp Charlie karcos hangját hiányolta.
Az Appril Project tagjainak nehéz dolga volt, hisz egy héttel ezelőtt - az idei versenyben elsőként - a zsűritől a maximális 40 pontot sikerült bezsebelniük a Madarak című horror felidézésével, és mindent elkövettek, hogy megfeleljenek az elvárásoknak. Az első körben egy mixet hoztak a színpadra, amit utóbb az egyik zsűritag kemény kritikával illetett, számára zavaró volt, hogy egyik hangulatból a másikba kell ugrálni.
Fáy Miklós, Hernádi Judit és Szirtes Tamás viszont elégedett volt a koreográfiával, ami Michael Jackson Smooth criminal című számával és a Keresztapa betétdalával valódi gengszervilágot varázsolt elénk. A 40 pontot viszont nem osztogatják csak úgy, ezúttal kissé szűkmarkúbbak voltak, 36 ponttal a zsebükben vonultak a pihenőbe.
A második számukban egy autószerelő műhelybe vittek el minket, de a szám végén Fáy Miklós nem értette, ha minden alkotóelem benne volt, aminek egy sikeres színpadi produkcióban benne kell lennie, akkor miért nem "ütött" a bemutató. Miután Hernádi Judit megmagyarázta, hogy azért, mert már el van fáradva a szigorú bíró, összességében 38 ponttal gyarapodott a táncos csoport mérlege.
Az első körben Krizbai Teca követte a táncosokat, mégpedig Malek Andrea Gyere, hangolj rám című számával, ami egyértelmű telitalálat volt, több zsűritag szerint is "jól állt" neki a dal, és azt is dicsérték, hogy végre fokozatosan épült fel az előadása: a kezdeti bizonytalanságot jól leplezte a dal szelídebb indulása, és mire tényleg "szét kellett ütni a zongorát", addigra Teca is teljesen belelendült.
A 36 pontja mellé aztán a második számával további 32 pontot gyűjtött, akkor a Moulin Rouge című musicalből elénekelte a Your Song-ot. Az alacsonyabb pontszámot azzal indokolták, hogy túl erőteljes volt az előadás a dal valódi mondanivalójához képest. Teca viszont úgy érezte, szétrobban benne a sok energia, talán ez érződött a dalban is.
Végül Szabó Ádám is megmutatta, mit tud, de mint kiderült, nemcsak a harmonikában laikus zsűrit és a közönséget bűvölte el: rajongójává vált a hangszer nagymesterének tartott Tabányi Mihály is. Szabó Ádám szakmai alázatát jól mutatja, hogy miközben mindenki virtuozitását és tehetségét dicséri, úgy döntött, épp ideje, hogy elmenjen néhány trükköt megtanulni A Mestertől.
A híres zenész azonban kifejtette, technikailag már mindent tud, amit tudnia kell, mindössze a stíluson kell még csiszolnia egy keveset. Ádám pedig csiszolt, és 40 pontos teljesítményt nyújtott, amikor a harmonikához leginkább passzoló stílusban, egy tangóval lépett színpadra: először a többek által feldolgozott Libertangóval indított, majd egy váratlan húzással teljesen levette a lábáról Hernádi Juditot, mert a Sohase mondd című slágerbe váltott át.
Igaz, utóbb a művésznő bevallotta, nem tudja, melyik lábáról vette le őt a fiatal zenész, hisz már eddig sem állt meg a lábán, ha Ádámot hallotta játszani. Másodszorra egy újabb klasszikust hozott el, ami nemcsak technikailag nyűgözött le mindenkit: Rimszkij-Korszakov Dongójához tényleg minden ügyességére szükség volt, ám mint kiderült, mindössze 3 napjába telt, míg megtanulta a különlegesen nehéz darabot!
Az előadásban megjelent az Ádámtól már jól megszokott humor is, nem csoda, hogy végül a szigorú Fáy Miklós is teljes transzban csak annyit mondott: "Egy ember volt ma este jobb nálad, de az is te voltál!" Az ifjú tehetség 38 ponttal fejelte meg előző eredményét.
Miközben a nézők az utolsó szavazatokat küldték el kedvenceikre, Tabáni István, a második Csillag születik győztese lépett színpadra legújabb dalával. A versenyzők egymás után próbálták szavazásra buzdítani rajongóikat, volt, aki saját álmaival próbált hatni a nézőkre, Szabó Ádám viszont újabb humormorzsát szórt el: "Úgy nyomkodják az SMS-eket, mint én a harmonika billentyűit!"
A nézők pedig nyomkodtak, egészen addig, amíg a harmonikás fiú mellett Tecát, László Attilát és az Appril Projectet juttatták a döntőbe. Ami Gomest illeti, a fődíjtól elbúcsúzott, de egy képzeletbeli fair play-díjat megszavaztak neki a műsorvezetők, ő ugyanis nem sajnálta a kiesést, úgy érzi, nagyon sokat kapott így is a műsortól és sokan megismerték.
Ám ami igazán nagyszerűvé tette a búcsúját, az a többiekről alkotott véleménye volt: "Örülök, hogy az Appril Project jutott tovább, mert nagyon szeretem őket! Itt már mindannyian nyertesek vagyunk és nem ettől fog függni a jövőtök! Nagyon-nagyon-nagyon sok sikereket kívánok mindenkinek, mert megérdemlitek, és nagyon örülök, hogy megismertelek benneteket!" - fordult oda a döntősökhöz, és valószínűleg ennél elegánsabban nem is lehetett volna távozni.
Valóban: "Szép volt, Gomes!"
Kapcsolódó írások:
- Biztosítaná apja a Csillag születik harmonikásának kezét
- Galéria! Őrült rajongó rohanta le a Csillag Születik zsűrijét
- Nocsak: Gigi a Csillag Születik műsorvezetőjével randizgat?
- Veszélybe került a ma esti Csillag Születik: fejberúgták a táncost!
- Durva: Máris élősködnének a Csillag Születik sztárján!
- Csalódott a szakma: Mr. Joe lett a Csillag Születik első "hullócsillaga"