Páncélos lánctalpas
A saját háza előtt "tankol"
A saját háza előtt "tankol", pontosabban parkol tankkal egy férfi Nagy-Britanniában szomszédjai bosszúságára.
2011.02.27 09:38MTIA csendes kisvárosban, Wolvercote-ban lakó férfi 10 ezer fontért (3 millió forintért) vette a járművet - használtan. A brit hadseregé volt, és az 1960-as években használták. Igen ritka típusú a páncélos lánctalpas "jószág", amely három személyautónyi hosszúságú és óránként 36 kilométeres csúcssebességre képes. Gazdája nem ezzel jár munkába - már csak azért sem, mert nyugdíjas, hadmérnökként dolgozott -, de néha megjáratja "vasszörnyét".
Az utcabeliek attól tartanak, hogy tönkreteszi az aszfaltot, emellett félelmetesnek ítélik a jármű látványát - egy kisgyerek meg is kérdezte anyukáját, hogy háborúban áll-e az ország. A szomszédok azt is nehezményezik, hogy három autó helyét is elfoglalja a hadimasina. Panaszt is tettek a rendőrségen, csakhogy az tehetetlen, mivel a férfi parkolósávban állatja tankját, nem akadályozza a forgalmat és nem más háza előtt parkol. Ráadásul minden papírja megvan a járműnek, a forgalmija érvényes.
Tulajdonosa egyébként azt tervezi - legalábbis szomszédainak azt mondta -, hogy katonai bemutatókra akarja el-elvinni - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.