Szöktek volna a cickók
Hoppá: Kim Kardashian mellei majdnem kiestek!
Saját otthonában adott estély a szerelmesek napján Kim Kardashian, ám az ünnepi ruha nem épp bulizásra termett: csoda, hogy nem buggyant ki a melle egy óvatlan pillanatban!
Íme, így szöktek Kim Kardashian mellei a ruhából
Óriási partyt adott a gyönyörű Kim Kardashian Valentin-nap alkalmából, és ennek örömére igyekezett maximálisan kitenni magáért, de az nem jelenti, hogy maximálisan ki kellett tenni magát a ruhából is. Pedig kis híján sikerült: nemcsak formás, de igen tekintélyes méretű mellei alig fértek bele a ruhájába, aminek a felső részét ráadásul nem tartotta semmi pánt.
A modellnek bizony igencsak igyekeznie kellett, hogy kordában tartsa rakoncátlan cicijeit, amelyek minden egyes előrehajláskor a szabadulást választották volna, sőt, még álló helyzetben is láthatóan vigyázni kellett, nehogy önálló útra induljanak.
De hogy ne hagyjuk szó nélkül a szerelmesek napját se: Kim idén egyedül ünnepelt, miután nemrég kidobta korábbi pasiját, de állítólag nem sokáig tart a szinglilét. Barátaival pár napja fotózással egybekötött rövid nyaraláson vett részt, ahol a VIP-területen nyíltan flörtölni kezdett az egyik jóképű fickóval.
Lehet, hogy ő lesz a következő kiválasztott?
Szeretne még többet olvasni Kimről? Katt ide!
Kapcsolódó írások:
- Megalázó videó: Prince lelökte Kim Kardashiant a színpadról!
- Képek: Kim Kardashian: Utáltam a nagy melleimet!
- Képek: Szinte szabadulnának Kardashian cicijei!
- Megbánta Kim - de akkor miért mutogatja a mellét megint?
- Izgató fotók - Kim kiakadt: nehogymár bárki tömhesse!
- Izgató képek - Erre vártunk! Széles terpeszben a pucér Kim Kardashian