Lyukra lő a színész, de nem bánja

Gesztesi Károly: Nincs szükség se feleségre, se barátnőre

Zajlik az élet Gesztesi Károly körül, szinte egy perc szabadideje sincs, egymást érik a hivatalos felkérések, a munka, no meg persze újabban versenysportba is kezdett.

2011.01.24 15:29ma.hu / Új Ász

Tavaly ilyenkor Gesztesi Károlyért még igencsak aggódtak a barátai, ami nem is csoda, a színészt láthatóan megviselte a szakítás, majd a válás Liptai Claudiával.

Eleinte nem is járt el sehova, saját szavai szerint majdnem bele is halt az elválásba, és egy éven keresztül próbált mindent megtenni, hogy visszaszerezze kislánya anyját. Igaz, nem sokkal a különköltözés után már azt rebesgették, hogy újra előző feleségével költözött össze, aztán kicsit később egy huszonéves fiatal nővel is hírbe hozták, de ezeknek csak részben volt valóságalapjuk.

Mostanra viszont a búskomorság már a múlté, Gesztesi fejest ugrott a tőle megszokott aktív életbe, és rettentő lelkesen mesélt az Új Ásznak a terveiről.

Kiderült többek közt, hogy hamarosan folytatja a Jóban Rosszban forgatásait, annak ellenére, hogy ősszel még azt mondta, legszívesebben nyugdíjba menne. Ez azonban még odébb van, és a forgatásokkal is várni kell még néhány hetet, mert a színész előbb még Törökországba utazik.

Az egzotikus látnivalók helyett azonban többnyire csak lyukakat fog látni, a több mint 1000 eurós út célja ugyanis nem más, mint nagy szenvedélyének megkoronázása, egy golfverseny.

Edzőmnek köszönhetően formában vagyok, és azt hiszem, meg fogom nyerni a versenyt” - mondta el a napilapnak Gesztesi, hozzátéve, hogy máskülönben el sem indult volna a borsos nevezési díjú megmérettetésen. De az útra csak csapattársai kísérik el, összesen 80 főről van szó, és a színész elmondása szerint jó hangulat szokott esténként kialakulni.

Nem is csoda hát, ha itt „nincs szükség sem fiúra, sem lányra, sem feleségre, sem barátnőre” - árulta el az Új Ásznak.

Még több hír Gesztesi Károlyról

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.