Végzős diáklány ugrott ki az ablakon
Megfenyegették- Öngyilkos akart lenni, mert szerette a szexet!
Elkeseredett lépésre szánta el magát egy végzős diáklány a romániai, Argeş megyei Câmpulung Muscel egyik bentlakásában.
2010.11.25 12:45manna.roAttól való félelmében, hogy szülei megtudják, szexuális kapcsolatot tart fenn több fiúval, kiugrott az épület első emeleti ablakából. Az öngyilkossági kísérletben mindkét lába eltört.
Az Ukrajnából származó lányt szexuális kapcsolatai miatt az egyik pedagógus fenyegette meg azzal, hogy bepanaszolja a kollégiumi tanácsnak, ha nem változtat a viselkedésén. Az ügy felterjesztése kicsapással is járhatott volna, és azzal, hogy az diáknak el kell hagynia Romániát.
Úgy tűnik, hogy a 18 éves, zárkózott lánynak nem sikerült teljesen beilleszkednie a Dinicu Golescu kollégium közösségébe, osztálytársai elmondták, erős honvágy gyötörte.
Viselkedési zavarai miatt több fiúval is kikezdett, annak ellenére, hogy Ukrajnában már volt egy komoly kapcsolata.
Az esettel kapcsolatban nem csak az iskola vezetősége és a rendőrség indított vizsgálatot, hanem a tanfelügyelőség is, hogy kiderüljön, miért kísérelt meg öngyilkosságot az érettségi előtt álló diáklány.
Kapcsolódó írások:
- Brutálisan bántalmazta egy társát két diáklány Jászapátin
- Képpel: kínai férfit gyanúsítanak a norvég diáklány meggyilkolásával
- Titokzatos mérgezések egy afganisztáni lányiskolában
- Társa orrát törte egy nyíregyházi diáklány
- Diáklányt vertek meg társai Lentiben
- Összeomlott egy török kollégium, legkevesebb tizenhat halott
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06