Felemészti a bizonytalanság Mónikát
Magyar Attila azt kéri nejétől: ne higgyen a lapoknak!
Bízik benne a színész felesége, hogy jóra fordulnak a dolgok és szerelme visszatér hozzá - Magyar Attila arra kérte őt, ne higgyen az újságokban megjelenteknek.
2010.11.13 16:22Fotó: NLcafe - MTV.huA minap az Aktív műsorában zokogott Mónika, Magyar Attila felesége, azt mondta: a médiából volt kénytelen megtudni, hogy párja, aki nemrég időt kért tőle, Gregor Bernadett oldalán keresi a boldogságot.
A megtört asszony éppen interjúadás közben kapott telefont a párjától, aki arra kérte őt: "ne higgy a lapoknak, nekik ez a dolguk, hogy ilyeneket írjanak, de ez nem igaz" - mondta Attila. Mónika kifakadt, elmondta: dehát látta a fotójukat az újságban. Ő pedig teljesen tönkremegy, magára hagyta.
"Te színész vagy, tudod, mit kell tenned!" - szögezte a feleség, aki elvonul férjével beszélgetni. Később Mónika a Napi Ásznak elmondta: férje azt kérte, ne higgyen senkinek, és ne olvassa a lapokat.
Megbocsát neki, elhiszi, amit mond. Még ha meg is történt - Bernadett szép nő, váljék egészségükre. Az anya is szereti a gyermekét, akkor is, ha gyilkos. Neki Attila olyan, mintha a negyedik gyermeke lenne, jó értelemben, hiszen a párja, a szerelme, a barátja.

Az elmúlt négy évben férje minden titkát megismerte, sosem mondaná el ezeket. A szent kötelék máig fontos az asszony számára, és képes azt is megbocsátani, ha Attila megcsalta, de ebben sem biztos már - írja a Napi Ász.
Mónika elmondta: nem tudja, mi az igazság. Az egészben talán ez a legrosszabb, ha tudná, hogy majd visszajön, várna, amíg kell.
Ha nem, akkor lezárná. Ha ő és a gyermekek nem kellenek neki, akkor elengedi őt. Az asszony három csemetéje nagyon megszerette a színészt, így Mónikának nagyon nehéz a helyzete. A gyerekek összetörtek lelkileg, de megbocsátanának neki, hiszen tudják, édesanyjuk mennyire szereti a színészt - adta hírül a Napi Ász.
Mónika nem gondolja úgy, hogy megalázná magát, ha ezek után visszafogadná a férjét. Mint mondja, az élet és a kapcsolatok ilyenek, vannak benne völgyek.
Az asszony szerelmes, nem haragszik a férjére, és Bernadettre sem. Azt is olvasta már, hogy gyermekük lesz a színésznővel, és ha ez igaz, az sem baj. Akit szeret az ember, az osztódjon, szaporodjon - mondta a Napi Ászban Mónika.
Gregor Bernadett a megkeresésre csupán annyit mondott, nem szeretné folytatni ezt a brazil szappanoperát - írja a Napi Ász.
Tudjon meg többet Magyar Attiláról és Gregor Bernadettről!