A playmate kiszőkül a válástól

Videóval - Dundika: "Ha az a baba megszületett volna..."

Úgy tűnik, hogy a Playmate és férje nyolc év után most végleg elválnak. Dundika szerint egy közös gyermek minden problémát megoldhatott volna!

2010.10.06 17:29tabu.tv

"A hajam akkor lett barna, amikor kitaláltuk a férjemmel azt, hogy gyermeket szeretnénk. Ezek szerint rám is igaz az, hogy az ember akkor változtat hajszínt, amikor az életében valamit meg szeretne változtatni, úgyhogy lehet, hogy most megint elkezdek majd szőkülni!" - meséli a tabutv.hu riporterének Dundika, aki mostanában az állítólagos válása miatt szerepel az újságok címlapján.

"Sajnos azt kell mondjam, hogy nyolc év után elválnak az útjaink Lacival. A szakítás egy két hetes történet, tehát elég friss számomra is, de valami elfáradt a mi kapcsolatunkban, és megsínylette azt, hogy én már négy hónapja itt vagyok Budapesten, Ő pedig Pécsen él!" - mondta el a gyönyörű Playmate, aki szerint egyértelműen a távkapcsolat okozta a szakítást.

Fotó: dundika.hu

Dundika és férje egyébként korábban két és fél évig sikertelenül próbálkoztak a gyermekvállalással, de sajnos nem jött össze a dolog. "Én azt mondom, hogyha az a gyerek megszületett volna, akkor teljesen másképp alakul a mi kapcsolatunk.

Nagyon sokan mondták, hogy amikor belekezdtünk a gyerek projektbe, akkor nagyon görcsösen akartam, de a vége felé már megbeszéltük, hogy hagyjuk a baba témát, és mindenki koncentráljon inkább a munkájára!
" - osztotta meg a tabutv.hu-ra klikkelőkkel Dundika, aki határozottan állítja, hogy jelenleg nincsen más férfi az életében, és valószínűleg jó ideig még nem is lesz.

Dundika izmoska akar lenni

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.