Paródiáért perelne Terry?
Bagiék vérig sértették Terry Blacket
"Szükséges lépésekről" beszél Terry Black, akit vasárnap este kifigurázta őt a Bagi-Nacsa humorista páros. Egyelőre nem ismert, hogy ez pontosan mit akar jelenteni.
2010.10.05 16:29ma.huAz egyik ismert közösségi oldalon jelentette be Terry Black, civil nevén Rácz Károly hétfőn, hogy „a kellő lépéseket ebben az irányban ma reggel meg tettem”, ezzel a vasárnap esti Frizbi műsorára reagált, azon belül is a Bagi-Nacsa páros paródiájára.
A két humorista a műsorában sok más ismert közéleti személyiség mellett ugyanis ismét célpontjául tűzte ki Terry Blacket, és többek közt a választások kapcsán emelték ki politikai ambícióit, többször képviselő asszonynak szólítva őt.
A paródiában Nacsa Olivér utánozta a korábban transzvesztita előadóművészként ismertté vált Terry Blacket, és az őt „felhívó” ál-Gyurcsánynak azt mondta magáról, nem őszinte, mert állandóan hazudozik a bulvárlapoknak.
A művészt rendszeresen kifigurázza a humorista páros, ám ez volt az a pont, amit már Terry sem hagyhatott szó nélkül, és a közösségi oldal üzenőfalára írta ki véleményét.

Ismerősei azóta is igyekeznek nyugtatgatni őt, mondván, Bagi Iván és Nacsa Olivér már annyira leszerepelt, hogy senki nem foglalkozik velük, ugyanakkor a Napi Ász a ma reggeli számában arról számolt be, hogy Bagi szerint valójában az egész felháborodás csak műbalhé, Terry Black „ezzel csak egy újabb reklámot szeretne magának”.
A közösségi oldalon azonban az az általános vélekedés, hogy ez épp fordítva van, Terry csak teszi a dolgát, miközben a két humorista már nem tud mivel a reflektorfénybe kerülni, és ezért ragadtatják magukat egyre ízetlenebb tréfákra.
Bagi a bulvárlapnak annyit mondott, ha Terry a „kellő lépések” alatt a pert érti, állnak elébe, de a népszerűsége visszaszerzéséhez nem akarnak asszisztálni.
Terry Black megünnepelte a saját halálát
Kapcsolódó írások:
- Eltávolított cikk
- Vissza a gyökerekhez: ismét transzszexuálisként lép színpadra Terry Black
- Botrány adásban: Terry Black letépte Némedi Mari parókáját!
- Terry Black: Azt mondták Némedi Marinak, ha megkéri a kezem, abból lehet cikk
- Eltávolított cikk
- Terry Black tagadja, hogy éheztették volna a kutyákat