Elvonási tünetek Joshi miatt
Aláírást gyűjtenek a nagyik az indiai műsorvezetőért
Nyáron még ismétlésekkel csillapította a TV2 a nézők éhségét, szeptembertől azonban egyáltalán nem kapják meg a nagymamik a délutáni Joshi-adagjukat. Az érintettek lázadoznak.
2010.09.07 18:29ma.huÁm szeptember elejétől az indiai sorselemző és békítőember már egyáltalán nem jelent meg az otthonokban, és ezt legfőképp a nyugdíjas korosztály vette zokon.
„A héten már látni lehetett az elvonási tüneteket” - árulta el Joshi a Napi Ásznak.

A műsorvezető népszerűségét jól mutatja, hogy nyáron megtudta, egy nyugdíjasokból verbuvált klubban még aláírásokat is elkezdtek gyűjteni, hátha sikerül visszakönyörögniük a képernyőre kedvencüket. A klub szószólója egészen mellékesen a konkurens csatorna teleregényében szereplő Marenec Fruzsina („Emma”) nagymamája.
Az idős asszony azt is elmondta Joshinak - derül ki a Napi Ászból -, hogy esettanulmányként tekintettek a műsorra: időről időre összejöttek és elemezték, milyen helyzetben milyen tanácsot adott a perlekedő feleknek Joshi.
Az indiai származású, eredeti szakmája szerint bábszínészből lett békítőmester műsorának végét az ORTT is örömmel fogadta, annál is inkább, mert az számos esetben nem felelt meg a kora délutáni idősávra vonatkozó szigorú előírásoknak. Az alkalmanként verekedéssel, trágár beszólásokkal tarkított műsor a tavaszi szezonban ért véget.
A hírek szerint azonban hamarosan új műsorral tér vissza Joshi, bár arról egyelőre nem tudni, mi lesz az új koncepció, de az biztos, hogy a nagymamák is megnyugodhatnak.
Mit titkol Joshi Bharat?
Kapcsolódó írások:
- "Muszáj neki!" - Joshi Bharat segít Liptait talpraállítani
- Milliós fizetett szabadság Joshi Bharatnak
- "Csak idilli szavakkal nem lehet érzéseket leírni" - Mi lesz Joshi Bharat sorsa?
- Ideje volt? Joshi Bharat show-ja is megy a süllyesztőbe!
- Mónika "Dugovics Tituszként" rántja magával Joshi Bharat-ot?
- Erőszakos témák - 13 milliót perkálhatnak Joshi Bharat miatt
- Videóval! Kiderült: Joshi Bharat színész!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06