Feró nem akart elegáns úr lenni
X-Faktor: A zsűri sem egyszerű...
Nehéz a versenyzők dolga a zsűri előtt, de a háttérszemélyzetnek se könnyű: mind a négy tagnak megvannak a maga kis mániái. Íme, néhány dolog, amit a kamera nem "lát".
2010.08.30 18:29OnrcomTudta-e az X-Faktor mentorairól, hogy:
Malek Miklós
- Mindig be kellett készíteni neki egy tábla étcsokoládét a zsűri asztal alá
- A forgatási szünetekben kizárólag vegetáriánus ételeket volt hajlandó fogyasztani
Keresztes Ildikó
- A stúdió légkondicionálása miatt mindig egy kockás pléddel takarja be a lábait az asztal alatt
- Minden forgatási szünetben az első dolga az volt, hogy telefonon a kutyája hogylétéről érdeklődjön
- Még ha a zsűriasztal mögött nem is látszódik a lába, kizárólag magas sarkú cipőt volt hajlandó viselni

Geszti Péter
- Pillanatragasztóval kellett megakadályozni, hogy ne kattogtassa állandóan a kezében lévő golyóstollat
- Állandóan elé kellett rakni egy üres papírlapot, hogy arra rajzolgathasson a produkciók meghallgatása közben
- Amikor elfáradt, azonnal szüksége volt egy doboz energiaitalra
Nagy Feró
- Ragaszkodott ahhoz, hogy a forgatásokon a saját ékszereit viselhesse
- Tiltakozott az ellen, hogy elegáns úrnak öltöztessék őt a válogatások során
Maláriája van az X-Faktor egyik zsűritagjának
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06