Megdöbbentő fordulat a Király ügyében!
Megnevezte a rendőröknek Hulé Éva Zámbó Jimmy gyilkosát
Megdöbbentő fordulat - Míg az elmúlt napokban már úgy tűnt, sosem tudhatjuk meg a titkot, Zámbó Jimmy halálának szemtanúja most vallott a rendőrségen.
2010.08.13 09:28Fotó: MTI - TV2Úgy tűnik, mégis elmondta a rendőröknek Hulé Éva, amit a szívét nyomta évek óta! A Blikk értesülései szerint a beteg asszony csütörtök reggel, tolószékben és orvosi leleteivel felszerelkezve érkezett a rendőrségre, ahol vallomást tett. A többórás kihallgatáson beismerte, hogy 2001-ben hamisan tanúskodott! Elmondása szerint sokkos állapotban volt, a trauma miatt alakult ki többi betegsége is.
Akkor azt mondta: a pisztoly véletlen sült el Zámbó Jimmy kezében. Most azonban megnevezett egy elkövetőt! Elárulta: tíz éve lelkifudalással él, nem bírja tovább. Rosszul is lett, így további meghallgatására kerül majd sor - írta meg a Blikk.
A tragikus körülmények közt elhunyt Zámbó Jimmy halálának egyetlen szemtanúja hosszú hónapok óta ígérte, hogy leleplezi a végzetes éjszaka valós eseményeit.
Többször elmondta, hogy kéziratait letétbe helyezte egy ügyvéd széfjében, és azokból könyvet akar írni, mindent elárulva ebben a híres énekes életének utolsó szakaszáról.
Januárban a Király halálának tizedik évfordulóján - mint minden évben eddig - megemlékezést szerveztek Jimmy testvérei, és a rendezvényre Hulé Évát is meghívták.
Sokan abban reménykedtek, a beteg asszony nagy bejelentést tesz majd, de ehelyett nem állt színpadra, és végül csak annyit lehetett tőle megtudni, hogy novemberre tervezi a könyvét.
Közben azonban egészségi állapota és életkörülményei is jelentősen rosszabbra fordultak. Éva, akinek betegsége miatt először egyik lábát, majd a másik lábfejét is amputálni kellett, néhány hete hazamehetett a kórházból, de gáz és villany nélküli otthonában tengeti életét.
Elmondása szerint jövedelme olyannyira kevés, hogy már életmentő gyógyszereit sem tudja kiváltani, és alig eszik. Többnyire egy zsemlét naponta.
Utóbbi nyilatkozatai között szerepelt az is, hogy feladja, és sírba viszi magával titkát Zámbó Jimmy haláláról. Úgy vélte, a kötet körüli érdeklődés és lelkesedés alábbhagyott, kiadót pedig nem talált ehhez a témához.
Borzasztóan érzi magát, és egyik rosszulléte alkalmával már halálos adag inzulint is felszívott, de annyi ereje nem volt, hogy beadja magának. Hulé Éva többször elmondta, hogy a elviselhetetlen életkörülményei miatt már a halálra készül.
Hulé Éva szerint Zámbóék átverték őt
Kapcsolódó írások:
- Hulé Éva: Ha kiesem a tolószékből, elfordítják a fejüket
- "Nem lesz Jimmy-könyv!" - A szemtanú már felszívta a halálos adag inzulint
- Jimmy segít a túlvilágról Hulé Évának?
- Nincs gáz és villany - 18 ezer forintból tengődik Jimmy halálának szemtanúja
- Név és arc nélkül, de segítenek Jimmy halálának szemtanúján