Orbán "bulája" a melegfelvonuláson
Képek: Gyurcsány és a fél MSZP vezetés ott menetelt a melegek között
Karanténba zárt melegek, SÜN-öző ellentüntetők, néhány szocialista nagyágyú és Orbán "bulája" - címszavakban így lehetne összefoglalni a 15. Budapest Pride leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű fesztivál záróeseményét, a melegfelvonulást.
Karanténba zárt melegek, ellentüntetők és politikusok a fővárosi melegfelvonuláson
Az esemény alapját még egy 1969-es, úgynevezett Stonewall-lázadás adta, amikor is egy meleg bár közönsége szembe szállt az őket zaklató rendőrökkel.
A stonewalli események emlékére szervezik meg azóta számos országban évről évre a melegfelvonulást. Igaz, eredetileg nem kordonok közé szorulva. Márpedig a budapesti eseményt hermetikusan elzárták a külvilág elől: az Andrássy út keresztutcáit is jó száz méterre a felvonulóktól kordonnal erősítették meg.
A Jobbik korábban szervesen részt vett az ellentüntetésben, az egyik lap ezért meg is kereste a párt szóvivőjét, hogy megtudakolja, részt vesz-e a Jobbik valamely prominens politikusa a melegfelvonuláson.
A sajtófőnök így válaszolt: „Igen, az egész frakció. A férfiak Árpád-sávos tangában, borotvált mellszőrzettel, a nők pedig álbajusszal táncolnak majd a rózsaszín kamion platóján.” Komolyra fordítva a szót: nem. Köszönjük, Pál Gábor.
A mintegy ezer menetelő a Hősök terénél gyülekezett, ahol a szivárványszínű zászlókkal díszített kamionról szóltak a különböző melegszervezetek vezetői a tömeghez. Hősök vagyunk, és Budapest forró – nagyjából így lehetne összefoglalni annak a három beszéd esszenciáját, mely után végül nekiindult a menet az Oktogon irányába.
A transzparensek egyikén az állt, hogy „Majd én megkülönböztetem magam, ha akarom”, a másikon pedig az, hogy „Magyarország a mi hazánk is”. Voltak, akik viccesre próbálták venni, egy kisnyugdíjas nénike például a „Lesbosaurus nem hal ki” feliratú táblája mögött mosolygott, míg két fiatal srác a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat példányával a kezükben demonstrált.
És az „Orbán Viktor fényképét nem teszitek mellé?” – érdeklődésre eképp reagáltak: „Az túl sok lett volna, ez itt Orbán bulája, épp elég!"
A tömegben feltűnt az MSZP fél vezérkara is. Gyurcsány Ferenc fehér tornacipőben és lezseren félig felállított ingnyakban lapogatta Szabó Zoltán vállát, mellette Klára asszony, Molnár Csaba és Vadai Ágnes poroszkált, aki a hírTV kamerájának közeledésére azt bírta mondani, hogy ha most ennyi kamera van Ferin, akkor mi lesz, ha ő lesz megint a miniszterelnök?
Néhány méterrel hátrébb egy külföldi tánccsoport próbált maradandót alkotni. Bájos törtséggel azt skandálták: leszbik vagyunk, cigányok vagyunk, antifasiszták vagyunk. Remek…
A tömegben egyébként rengeteg osztrák és német szimpatizáns volt, akik elsősorban antifasiszta attítűdüket domborították, egy brit leszbikus pedig 48-as kokárdában feszített.
Hogy miért? A konvojt nem sokkal az Oktogon előtt négy ellentüntető lassította le, őket a rendőrség azonnal elvezette.
Az incidens, illetve a kordonon túli bekiabálások a menetelőket is hangorkánra késztették, az egyik blog beszámolója szerint valaki azt kajabálta vissza: "Rohadt buzi náci!". A katarzisról sajnos lemaradtunk. Kár érte. Talán jövőre…
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06