Tudja, hogy mikor lesz túl öreg!
Ennyit az éterről: Boros Lajos kiszáll a rádióból
Már kezd fogyni a kíváncsisága, és attól fél, hogy túl unalmassá válik - ezt Boros Lajos jelentette ki a Reflektor TV kamerái előtt. Szily Nórával beszélgetve azt is elárulta, szerinte még három évnyi lendület van benne, utána abbahagyja a rádiózást.
2010.06.25 08:16ma.hu
Nem lehet ráfogni Boros Lajosra, hogy elkapkodja a dolgokat, most is jó időben szólt, hogy mindenki fel tudjon készülni.
A rádiózásban az a különleges, hogy sosem lehet tudni, honnan jön egy váratlan impulzus, amire azonnal reagálni kell, de egyre kevésbé mozgatja meg a fantáziáját - árulta el a műsorvezető az Őszintén című műsorban. Ezért elhatározta, hogy amikor a jelenlegi szerződése három év múlva lejár, nem hosszabbítja meg, és többet nem szeretne reggeli műsort vállalni. Arról ugyanakkor nem esett szó, hogy a hétvégi "királyos" műsorával mik a tervei. Boros beszélt Bochkor Gáborról is: saját bevallása szerint nincs még egy ember, aki ennyi időt töltött együtt a sármos riporterrel. Érdekes azonban, hogy az évek óta tartó kapcsolatban mindössze egyszer hívta meg a saját lakásába műsorvezető-társát, de ez tudatos döntés eredménye volt. Ahogy Szily Nórának mondta, szerinte csak addig érdekes ember, amíg van újabb felfedezni való titka, épp ezért taktikázott és amennyire lehetett, távol tartotta magától Bocsit. Így nem váltak unalmassá egymás számára.
Mire lejár az a bizonyos három év, Boros pont negyven éve lesz a pályán, így érthető, ha már a nyugdíjas éveket tervezi.
A Reflektor TV-nek azért azt még elárulta, hogy bár nem fáradt még el, mégis már érzi az öregedés első jeleit, egyre többet tud a betegségekről beszélni, és ez jelzi, hogy ideje abbahagyni. Visszavonulása előtt viszont még mindenképp szeretne egy utolsó nagy dobást bemutatni.
Érdekelné még több információ a rádiós fenegyerekekről? Kattintson ide!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06