A bajban döbbent rá, kire számíthat
Stohl végre oltár elé vezeti Ancsikát?
Válása után érthetőnek tűnt, hogy Stohl András úgy nyilatkozott, többé nem akar házasodni. A hírek szerint azonban most meggondolta magát, balesete óta rádöbbent, kire számíthat igazán...
2010.06.11 12:30ma.hu - Fotó: rtlklub.sajtoklub.tvBalesete és az elmúlt évek botrányai után is kitart Stohl András mellett kedvese, Ancsika, azaz Nagy Anikó, akivel a színész 2005-ben találkozott a Nemzeti Színházban. Bucinak ekkoriban mondták ki hivatalosan is a válását. A táncosnő szerénységével hódította meg a sztárt, aki azóta is szereti őt - de sosem vette feleségül. Ancsika az elmúlt öt évben ebbe már bele is nyugodhatott. Tavaly megszületett a páros közös gyermeke, a kis Franciska.
Stohl 2008 karácsonyán titokban gyűrűvel lepte meg Ancsikát, de nem beszéltek az eljegyzésről. A hír mégis kiszivárgott, és kiderült, a gyűrű valóban az esküvő előjele, de magát a ceremóniát Buci még korainak tartotta. Stohl eddig is úgy vélte, Ancsika számára a nagy Ő, aki most bebizonyította, hogy a bajban is kitart mellette.
A színész most döbbent rá az esküvő fontosságára. A páros egy közeli ismerőse szerint András igazi barátai most is megmaradtak, és arra is rádöbbent, hogy az egyetlen személy, akire leginkább támaszkodhat, az Ancsika. Most sem tesz neki szemrehányást, csak aggódik, és szeretné, ha véget érne a botrány. Stohl rászánta magát a nagy lépésre, úgy érzi, ez a nő megérdemli, hogy oltár elé vezesse. Az esküvő időpontja azonban még kérdéses - adta hírül a Star magazin.
A közelmúltban megjelent hírek szerint egyébként Ancsika, aki éveken át birkatürelemmel viseltetett párja dolgai iránt, nehezen bírja a baleset óta kialakult hírverést.
Egy közeli ismerős az egyik lapnak azt nyilatkozta, a botrány megviseli őt, különösen az bántja, hogy nemcsak a színészre, hanem rá is ujjal mutogatnak az utcán. Az sem könnyít a dolgukon, hogy Stohl András több munkáját is elveszítette a baleset miatt.
A színésznek korábbi házasságából van két idősebb lánya, Rebeka és Luca, utóbbi a Táncművészeti Főiskola hallgatója. Ők szintén teljes mellszélességgel édesapjuk miatt állnak. Volt anyósa szerint Bucinak remek a kapcsolata lányaival.
A sztár május 8-án hajnalban okozott súlyos balesetet, Budapestről fóti otthona felé tartva - a karambolban, melyet a színész közepesen ittas állapotban okozott, súlyosan megsérült egy ember, a másik kocsiban szintén egy személy szenvedett könnyebb sérülést.
A rendőrök otthonából állították elő Stohl Andrást, aki a helyszínt a baleset után elhagyta. Később kiderült, nemcsak ittas volt a sztár, vérében tiltott pszichotróp anyagot talált a toxikológiai szakértő.
Évekig húzódhat Stohl ügye!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06