Choli bácsi és a család ismeretlen helyre távozott
Minden hivatalos irat eltűnt Daróczi Dávid holmijai közül?
Saját magánál is jobban félti családját Choli Daróczi József, az elhunyt egykori kormányszóvivő édesapja, aki gazdasági bűncselekményeket vél fia halálának hátterében. Az életveszélyes fenyegetés után azonban az édesapja és a család ismeretlen helyre költözött.
2010.05.04 09:30ma.huFia temetése után életveszélyes fenyegetéseket kapott Choli Daróczi József, ezért a família ismeretlen helyre távozott. Csepeli házukban napok óta le vannak húzva a redőnyök, a postaláda érintetlen. Daróczi Dávid szerettei csak a temetőben bukkantak fel, hogy a volt kormányszóvivő születésnapján elrendezzék a sírt.
Egyik rokonuk szerint nagyon sok furcsa dolog történt a napokban. Choli bácsi a fia holmijai között megtalálta még a tizenöt évvel ezelőtti ajándékokat is, ám egyetlen iratot, számlát sem talált, ami kapcsolatba hozható lett volna Dávid munkájával, gazdasági tevékenységével. Ezért is biztos abban, hogy a volt kormányszóvivő halála mögött valamilyen gazdasági bűncselekmény állhat. Azt mondja, az általa felfogadott nyomozót valakik lefizették, ezért másik szakembert bízott meg a fia halálának kivizsgálásával - írja a Kiskegyed.
Daróczi Dávid édesapja nem sokkal fia halála után vállalta, hogy elmegy beszélgetni Hajdú Péter műsorába. A helyszínen nem kis meglepetést okozott azzal, hogy határozottan állította: fia nem öngyilkos lett, hanem megölték.
Szerinte számtalan dolog jelzi és utal arra, hogy nem önkezével vetett véget életének a volt kormányszóvivő. A gyilkosság hátterében azok a gazdasági vállalkozások és körök állnak, akik a fia körül voltak - hangsúlyozta Choli bácsi.
Elmesélte, első este a fia halála után Dávid kedvese, Liptai Claudia náluk volt Csepelen, és sokat beszélgettek a kertben. Ő próbált tőle kérdezni néhány dolgot, de feltűnt neki, hogy a fiatalember, aki vele volt, és állítólag Dávid barátja, minden kérdésre Claudia helyett válaszolt. Amikor Liptainál Choli bácsi rákérdezett a miértre, ez a férfi mintha menekülni akart volna.
Daróczi Dávid édesapja kifejtette, hogy szerinte a családja, de Liptai Claudia élete veszélyben van. Ezt a rendőrségen is elmondta, és ha velük bármi történik, ez lesz a bizonyíték arra, hogy a volt kormányszóvivőt megölték - vélekedett.
Hajdú Péter arra kérte Daróczi édesapját, hogy egy papírlapra írja le annak a nevét, aki felelős lehet szerinte a fia haláláért. Ezt ő meg is tette: átadta a lapot Hajdúnak, aki azt mondta: egy ügyvédre fogja azt bízni.
Próbálja tovább élni életét - Choli bácsi válaszokat vár
Kapcsolódó írások:
- Eltűntek a nyomok Daróczi Dávid lakásából
- Daróczi Dávid hat évig feleségeként szerette Csillát
- Daróczi édesapja: Azt a kaput mi sem bírtuk berúgni...
- Egykori MSZP-s akarja befeketíteni Daróczi Dávidot?
- Daróczi halála - képtelenség berúgni a kérdéses kaput?
- Eltávolított cikk
- Szakíthattak Daróczival? - Hamarosan Liptait hallgatja ki a rendőrség