A holttestet vitték, a koporsó maradt
Divat a hullarablás? Ezúttal egy volt ciprusi elnököt vittek el
Ellopták sírjából Tászosz Papadopulosz volt ciprusi elnök holttestét. Péntek reggel fedezte fel egy temetőszolga a Nicosia melletti Deftera falu temetőjében, hogy a koporsót kiásták, a holttestet pedig elvitték belőle.
2009.12.11 11:52MTIÉppen szombaton lesz az első évfordulója annak, hogy 74 évesen, rákbetegségben elhunyt Papadopulosz, aki 2003-tól tavaly márciusig volt államfő. Az akkori elnökválasztáson is jelöltette magát, de alulmaradt Dimítrisz Hrisztofiasz kommunista jelölttel szemben. A rendőrségnek közlése szerint fogalma sincs, kik lehettek a sírrablók, és mi lehetett tettük oka. Papadopulosz vezetése alatt, 2004. április 24-én rendezték meg azt a népszavazást Ciprusnak mind a görögök, mind a törökök lakta részén, amelyen a sziget újraegyesítésére kidolgozott ENSZ-tervről döntöttek a lakosok.
A török közösség megszavazta a tervet, a görög viszont nem, így pár nappal később csak a görögök lakta terület csatlakozott az Európai Unióhoz. (A törökök államalakulatát, az Észak-ciprusi Török Köztársaságot csak Törökország ismeri el.) Papadopulosz az ENSZ-terv elutasítására buzdította a görögöket.
Papadopulosz a ciprusi politika veteránja volt, egészen attól fogva, hogy a sziget 1960-ban függetlenné vált a brit gyarmati birodalomtól. Egyik vezetője volt a gyarmatosítás elleni küzdelmet folytató, EOKA nevű gerillaszervezetnek, majd 26 évesen a legfiatalabb miniszter lett az első független ciprusi kormányban.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06