Felrúgja a szabályokat a lantművész?
Benkő: Nem választok - mindkét feleséget akarom!
Nem szeretne választani az utolsó körben bennmaradt két hölgy között a lantművész - Benkő Dániel Editet és Andreát is feleségül venné! Legutóbb Tündétől búcsúzott, akire komoly titka ellenére sem orrolt meg.
Ennyien kezdték: Benkő Dániel és feleség-jelöltjei!
Eddig sem viselte könnyen Benkő Dániel, hogy hétről-hétre meg kell válnia a villa egy lakójától. Feleség-jelöltjei közül utoljára Tündét ejtette ki. Még akkor is habozott, ha tudta, hogy a lánynak a villán kívül van kapcsolata.
Most azonban úgy érzi, már nem lehet jó döntést hozni. Ő Andreát és Editet is oltár elé vezetné! Ezért mindent el is követ. Yvette, aki szintén sokáig esélyes volt, kifejtette véleményét az eseményekről: ő Edittel szimpatizál, de mégis úgy érzi, Andi lesz a nyertes.
Edit tényleg szereti Dánielt, Andrea ugyanakkor fizikailag is közel került hozzá, ami döntésre viheti a dolgot. Yvette szurkol a lantművésznek, hogy boldog legyen - adta hírül a Napi Ász.
Benkő Dániel remélhetőleg megtalálja a boldogságot, ám könnyen lehet, hogy a megbecsült lantművész címet elveszítheti. A napokban megjelent új lemeze, melyen szerenádok hallhatók gitáron és lanton.
A feleség-jelöltekhez fűződő érzései ihlették meg Benkőt, és megállás nélkül írta az új szerzeményeket. Klasszikus zenék, átiratok és frissen komponált dalok is találhatók a lemezen.
Az albumon még a lantművész pikáns szerelmes jeleneteit megörökítő videoanyag is fenn van, így az tizennyolcas karikával jelent meg...
Éppen a feleség-kereső műsorral kapcsolatban fejtette ki nem túl hízelgő véleményét minap több magyar híresség, akik nem értik, hogy a világhírű, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti keresztjét is elnyert lantművész miért mutatkozik ilyen műsorokban.
Különösen amiatt szólaltak meg többen, hogy Benkő kinyilvánította, tíz éve kapta a tisztikeresztet, de újra pályázik díjra.
Hozzátette, hogy az állami kitüntetéshez járt egy dokumentum is, melyben ki van kötve: ha a megjutalmazott a díjátadást követő tíz évben nem szolgál rá a kitüntetésére, vissza is vonhatják tőle.
Varnus Xavér ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy szerinte a legmagasabb állami kitüntetés senki sem jogosít fel arra, hogy megbolonduljon.
Galambos Lajos korábban elismerően nyilatkozott Benkő művészetéről, korszakalkotónak nevezte és becsüli munkásságát, de jelenlegi szereplése őt is meglepte.
Bárdosi Sándor sem kertelt. Közölte: a lantművésznél önzőbb, gyalázatos, vén ripacsot még nem látott, akinek nem hozható fel mentségére még az sem, hogy ostoba. Szándékosan viselkedik így - szögezte le a sportoló.
Az átvágott Benkő Dániel dolgoztatná a riválisát!