Kábítószerezéssel vádolta a szülőket
Öt nap után került elő bébiszittere ágya alól egy kisbaba
Öt nap után találták meg sértetlenül egy bébiszitter ágya alatt azt a héthónapos kisbabát, akinek eltűnését anyja jelentette be Floridában.
2009.11.06 17:24MTIA kábítószerező szülőkre még nyáron hívta fel a hatóságok figyelmét a dajka, aki szerette volna megkapni a gyerek felügyeleti jogát. A kis Shannont egy cédrusdobozban rejtegette az ágya alatt Susan Elizabeth Baker. A kislány nem sírt, amikor csütörtökön megtalálták és azonnal kórházba szállították, de a Washington megyei seriff elmondta, hogy munkatársai nem állták meg könnyek nélkül.
Az anya, Chrystina Lynn Mercer tíz órával az után értesítette a kislány eltűnéséről a rendőrséget, hogy átadta a gyermeket Bakernek. A hatóságok nagy erőkkel kezdték meg a keresést, száz rendőr kutatta át a gyerek lakóhelyének nyomornegyedszerű környezetét, még a szemeteskukákat is feltúrták. A bébiszittert is kikérdezték, de nem árulta el, hogy nála van a kisbaba. A dobozt ruhafélékkel bélelte körül, hogy ne szivárogjon ki a hangja, a piszkos pelenka szaga ellen pedig szódabikarbónát hintett szét. A nyomozás szerint Baker az öt nap alatt néha kivette a csecsemőt a dobozból, de fellelése előtt legalább 12 óráig volt az ágy alatt. A kórházi vizsgálat szerencsére egészségesnek találta.
Állami gondozásba vették. Baker, aki a kislány apjának féltestvére, még augusztusban eljuttatott egy levelet a kormányzó hivatalába, amelyben segítséget kért a kisbaba számára. Mint írta, Shannont bántalmazta az apja, és szülei kábítószert fogyasztanak. A hatóságok a bejelentés nyomán többször kiszálltak a családhoz, de lényegében rendben találták a körülményeket. Baker nemrég arra kérte a csecsemő anyját, hogy engedje át neki a gyerek feletti felügyelet jogát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06