A mexikói drogkartell szedi áldozatait
Kilenc lefejezett holttestre bukkantak egy teharautóban!
A mexikói rendőrség kilenc lefejezett, szétszabdalt holttestet talált egy teherautóban, amelyet egy főút szélén hagytak Guerrero szövetségi államban.
2009.10.17 08:55MTIA helyi rendőrség pénteki tájékoztatása szerint az 57 darabra vágott férfihullák és a fejek 18 műanyag zsákban voltak az elhagyott kisteherautó rakterében, Tlapehuala város közelében. Az áldozatok között nyolcan a 30-as éveik körül jártak, egy pedig láthatóan fiatalkorú volt.
A járműben két fenyegető üzenetet is hátrahagytak a tettesek a La Familia (A Család) nevű drogkartell részéről, amely a szomszédos Michoacan állam felől terjeszkedve 2006-ban jelent meg ezen a területen. Guerrero államban erőszakhullám kíséri a kábítószer csempészetet, mert több csoport is harcban áll az ott vezető útvonalakért.
Az üzeneteket általánosságban fogalmazták meg azzal a céllal, hogy "megtanulják tisztelni őket", vagyis a La Familiát. Mexikóban az idén már több mint 5 ezer embert gyilkoltak meg a bandaharcokban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06