A róla megjelent cikkek 99%-a nem igaz!

Gesztesi Károly megszólalt!

A Tabu Tv tegnap exkluzív interjút készített Gesztesi Károllyal, aki a sajtóeseményen csak az internetes sztártévének volt hajlandó interjút adni. Gesztesi bár a magánéletéről nem beszélt, mégis elárulta, hogy miért is lépett ki a Madách Színház darabjából.

2009.09.10 17:49ma.hu

Gesztesi arról is nyilatkozott hogy mit szól a felfokozott médiaérdeklődéshez, ami most körülrajongja. Gesztesi Károly nem akar helyretenni semmit, hiszen szerinte a róla megjelent cikkek 99%-a nem igaz.

- „ Biztos van benne valami, de mindenkit meg tudok nyugtatni, hogy nagyon jól vagyok.” - meséli a Tabu Tv riporterének a színész, aki Budapest Highland Golf Clubban kizárólag nekünk nyilatkozott.

A Tabu Tv megtudta: Gesztesi Madách Színházból történt állítólagos menesztése sem úgy volt, ahogyan azt a nyilvánosság elé tárták.

- „ Az igazgatóval történt megbeszélésem alapján kicsit tudtam próbálni májusban, és most akartunk nagyon sokat próbálni. Mielőtt belevetettem magam a forgatásokba, még úgy nézett ki, hogy az a figura akit én játszom az nem táncol, mert a külföldi előadásokban sem teszi. Mire én visszaértem, akkorra a szerepem szinte az összes táncban benne lett volna, és ezért abban maradtunk a Szirtes Tamással, hogy mivel én soha életemben nem tudtam táncolni, így valószínűleg most sem fogok tudni hirtelen 45 évesen. Ez már egy más előadás lett, amit Ő készített két hónap munkával, mint amire én annak idején vállalkoztam, tehát felajánlottam, hogy ebből inkább kiszállnék.”- mondta el a Tabu Tv riporterének Gesztesi Károly, aki szerint az újságok azért hoznak le róla mindenféle valótlanságot, mert olyan időket élünk, hogy vele szinte mindent el lehet adni.

- „ Ha most a Pólus Petit megcsókolnám, akkor is biztos, hogy holnap címlapon vagyunk. Most ez a divat, de engem ez nem érdekel, hiszen még régen azt mondták nekem, hogy bármennyit beszélnek rólam, rosszat, jót, annak maga örüljön, mert attól maga népszerű lesz és sok pénzt fog vele keresni, úgyhogy nem veszem fel, és nagyon jókat játszom.”- tette hozzá az internetes sztártévének nyilatkozó Gesztesi Károly.

Gesztesi harcolt a milliókért!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.