Foglyul ejtették a magyar énekesnőt!

Rémálom - Völgyi Zsuzsit busszal rabolták el

Egy buszon, a nyaralása alatt ejtették foglyul az énekesnőt - A Romantic egykori dalos pacsirtája, Völgyi Zsuzsi számolt be a durva élményről, amit nemrégiben élt át.

Völgyi Zsuzsi főzött a Hal a tortán című műsorban képgaléria

2009.08.28 06:45rtlbulvar.hu

A Cool délutáni műsorában Völgyi Zsuzsi számolt be arról a rémálomról, amelyben nemrég volt része.

Az énekesnő egy barátnőjével nyaralt Törökországban. Egyik este éppen szállodájukba indultak a városi forgatagból, ezért buszra szálltak.

A jármű hamar kiürült, a sofőr pedig felajánlotta utolsó két utasának, hogy a megszokott buszmegálló helyett elviszi őket egészen a szállodáig.

- Még ma is alig hiszem el azt, ami történt. Kivitt minket a városból, majd egy félreeső helyen megállt, és felszállt még egy férfi. Arra próbáltak minket rávenni, hogy menjünk el velük mulatni éjszaka. Mi szabadkoztunk, és azzal érveltünk, hogy házasok vagyunk. Az ottani emberek ezt tiszteletben tartják, de az "elrablóink" nem.

A busz tovább indult, ismét a város irányába, ám ezúttal lekapcsolt fényekkel, és üzemen kívül felirattal, ráadásul egy pillanatra sem állt meg.

- Nagyon féltünk, még az is megfordult a fejünkben, hogy leugrunk a buszról, ajtó ugyanis nincs ezeken a járműveken, de sajnos túl veszélyes lett volna 60-70km/órás sebességnél.

Egy óvatlan pillanatban azonban lassítani kezdett, majd egy szemvillanásra meg is állt a kocsi, ekkor a két hölgy azonnal lepattant róla.

- A barátnőm karját még el is kapta az egyik férfi, de sikerült elszabadulnia.


Zsuzsiék a kellemetlen kaland után, nagy nehezen ugyan, de visszaértek a szállodájukba, ahol szóltak a recepciósoknak az esetről, akik azonnal megtették a szükséges lépéseket az ügyben.

Ettől a rémisztő esttől eltekintve pedig az énekesnő úgy érzi, remek nyaraláson van túl, hiszen rengeteg szép helyen járt, a rafting pedig teljesen magával ragadta.

Völgyi Zsuzsi: Nem volt más választásom!

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.