Szoknyában szumózott a műsorvezető
Bárdosi Sanyi nem kímélte Horváth Éva bugyiját!
A sokoldalú bunyós, Bárdosi Sanyi volt a vendég a Cool délutáni műsorában, aki meglepő módon szoknyában tanította szumózni Horváth Évát.
2009.07.31 18:20rtlbulvar.huA Cool délutáni műsorában a sokoldalú bunyós, Bárdosi Sanyi volt a vendégünk, akitől egy újabb fantasztikus sikerről hallhatott Horváth Éva és Müller Attila.
A profi testőr, birkózó, ketrecharcos és szumós ezúttal az utóbbi sportágban remekelt: a 2009-es taiwani Világjátékokon ugyanis kategóriájának legjobbjának bizonyult, és a világ elit szumósait sorra legyőzve aranyérmet szerzett.
– Ebben a sportban ez az eddigi legnagyobb sikerem. Nyertem már VB-t, EB-t, de ez a „nem olimpiai sportágak olimpiája”, amin tényleg csak a legjobbak vettek részt.
Sanyi ezzel a világranglista élére került, olyan sportolókat utasítva ezzel maga mögé, mint a japán indulók, akik köztudottan nagy mesterei a szumónak.
A harcművész tehát mindenben a csúcsra tör, még meg sem találta az ideális helyet a dicsőségfalon az új aranyérem számára, máris a következő mérkőzésre készül.
Úgy tervezi, hogy augusztusban ismét ringbe lép, ám ezúttal az MMA kerül a középpontba, persze, ha az egészsége is engedi, a térde ugyanis még nem száz százalékos.
Sanyi persze nemcsak a verekedésben kiváló: az oktatásban is jeleskedik. Ma éppen Horváth Évát próbálta meg megtanítani a szumó alapjaira.
Először az alapállásra és a mindenki által ismert ütközésre okította a szépséges műsorvezetőt, majd látva, hogy ez nem igazán megy, úgy döntött, gatyába rázza Évit!
Fogta a speciális szumós-öltözéket és addig pörgette-forgatta a Cool Live háziasszonyát, amíg tökéletesen nem állt rajta a bunyós-gatya.
– Na ennyi, azt a csomót már nem húzom meg, mert a bugyid bánná! – nyugtázta Sanyi az öltöztetés végét.
– Annak már mindegy! – tette hozzá pókerarccal Éva.
Müller és Bárdosi a férfiasságáért remegett!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06