Nehéz döntést hozott az énekesnő!
Csepregi Éva: A párom összecsomagolt - kilenc évig nem láttuk
Csepregi Éva kitárulkozó őszinteséggel ír élete nehéz időszakairól Napraforgó című könyvében - Olyan érzelmi és szerelmi mélypontokról számol be, amikről eddig szinte még sehol nem olvashattunk.
2009.03.17 12:30Fotó: csepregieva.huCsepregi Éva 1992 májusában megszülte fiát, Dávidot, akinek az édesapja, Bob Heatlie Angliában, Edinburgh-ben élt.
A sikeres énekesnőnek nagy döntést kellett hozni: marad itthon és egyedül felneveli a gyermekét, vagy felad mindent és egy idegen országban, boldog családanyaként kezdi új életet.
A döntés Éva számára egyértelmű volt: a gyermeket az apjával közösen szeretné felnevelni, így háta mögött hagyva mindent, 1992 augusztusában kiköltözött Angliába, de már az indulás sem volt számára lelkileg egyszerű:
„Apám és a teljes zenekar kísért ki a reptérre. Apukám csak nézte- nézte Dávidot, szívta magába az unokája látványát, mintha attól tartana, soha többé nem látja viszont” - írja a könyvében az énekesnő.
A kint töltött idő alatt egyre jobban azt érezte, Edinburgh bármennyire is szép, a honvágyát semmi sem pótolja:
„Bobnak nem mertem elmondani, hogy úgy érzem magam, mint a partra vetett hal. Féltem, hogy megbántom. Tulajdonképpen örülhettem volna, hogy kikecmeregtem a Péter halála utáni kaotikus állapotból, az őrületes hajtásból, a perekből, a VICO körüli áttekinthetetlen zűrzavaros ügyletekből…Edinburgh-ben járt egy forgatócsoport az MTV-től, rám találtak és elég hosszú riportot készítettek velem. Miközben jártuk a várost és beszélgettünk, már tudtam, hogy vissza akarok jönni Magyarországra.”
Ezek az érzések egyre erősödtek az énekesnőben, majd januári hazalátogatásukkor úgy döntött, nem titkolhatja tovább párja előtt az érzéseit:
„Egy napon összeszedtem minden bátorságomat, és megkérdeztem: nem lehetne-e egy kicsit itt is, kicsit ott is lakni. Iszonyú sértődés lett belőle, Bobby összecsomagolt és elutazott – és utána kilenc évig nem láttuk.”
Csepregi Éva ezekről a nehéz időszakairól sosem beszélt, most viszont őszintén tárulkozik ki önéletrajzi könyvében. Új életet kezdett, s ma 17 évvel később úgy érzi, helyesen döntött.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06