Nem cáfolt rá a hírre a megasztáros!

Bedőltek nekik! Lakatos Krisztián és a csapat átverte a médiát!

Mint azt korábban írtuk, László Boldizsár és a Cotton Club Singers azt nyilatkozta, hogy az énekest a csapatban Lakatos Krisztián váltja majd fel. Egy szegedi, nagyon tehetséges fiúról beszéltek, és mindenki egyértelműen a megasztárosra gondolt, most azonban kiderült az igazság!

2009.02.04 09:00ma.hu

László Boldizsár pénteken jelentette be, hogy aki váltja őt a Cotton Club Singersben az nem más, mint Czutor Ignác, a Fool Moon 34 éves énekese. 

A bejelentés sokakat meglepett, Krisztiánra számítottunk, de végül nem ő vállalta el a zenekarbeli szerepet! 

- "Annyit mondtam, hogy az utódom szegedi és tehetséges. Ebből arra következtettek, hogy Lakatos Krisztián lesz az. Ezt én nem cáfoltam, mert akkor hamar rátereltem volna a gyanút Ignácra. Az álhír egyébként is kapóra jött, hiszen egy zenekarnak jót tesz, ha beszélnek róla" - mesélte a STOP-nak az énekes. 

Úgy kezdődött, hogy a zenekar valóban felkérte a megasztáros Krisztiánt a feladatra, aki elsőre igent is mondott Boldinak…és amikor Krisztiánt a témában kérdezték, akkor a hírt nem cáfolta, ugyanakkor nem is erősítette meg. 

A trükk bejött, szinte minden bulvárlapban vezető hír volt Lakatos Krisztián és a Cotton Club Singers! 

- "Krisztián nem alkalmatlan, de még sokat kell érnie. Emellett ő inkább szólista alkat. Ignác a legalkalmasabb és vele már a nyáron megállapodtunk" – mondta László Boldizsár.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.