Nem büntetik meg a meztelenkedő férfit
Szomszédai előtt pucérkodik, de ez nem törvénysértő?!
A szomszédok már számtalan feljelentést tettek, fotókkal és videókkal is bizonyítva a vádakat, a rendőrség mégsem hajlandó letartóztatni a bejárati ajtó előtt meztelenkedő férfit - mondván: nem sért törvényt.
2015.03.18 10:00ma.hu
A szomszédok már teljesen kikészültek, ám hiába jelentik fel újra és újra a bejárati ajtaja előtt pucéran grasszáló férfit, a rendőrség mindannyiszor elutasítja a vádat, arra hivatkozva, hogy amit tesz, azzal nem sért törvényt. Az észak-karolinai Charlotte északi körzetében élők múlt pénteken már a negyedik panaszt nyújtották be csak ebben az évben, a korábbi éveket meg már nem is számolják.
A panaszosok szerint a férfi hetente többször is meztelenül áll ki az ajtaja elé és évek óta folyamatosan ezt csinálja. Már készítettek róla fényképeket és videót is, hogy bizonyítsák a rendőröknek és abban bíznak, hogy előbb-utóbb valaki megteszi a szükséges lépéseket, ám a körzeti rendőrség szóvivője azzal hárítja el az intézkedést, hogy bár valóban idegesítő lehet a pucér férfi a környékbeliek számára, cselekedete mégsem éri el a vádemeléshez szükséges szintet - mert a saját tulajdonában, a saját bejárati ajtaja előtt marad - számolt be a Tampa Tribune.