Edzésben
Madonna még mindig a saját nyakán lovagol
Vajon mi lehet a titok nyitja, mitől úszta meg a popdíva a nyaktörést? Most elmondja.
2015.03.08 15:55MTI
Madonna szerint a rendszeres tréning óvta meg őt attól, hogy komolyabban megsérüljön, amikor három lépcsőfokot zuhant tánc közben a Brit Awards gáláján. a nem lett volna jó formában, rosszul járhatott volna, mesélte a világsztár, aki a február végén a londoni O2 arénában megrendezett díjkiosztó látványos táncjelenetében egy túl erősen megkötött köpeny miatt szenvedett balesetet.
A köpenyt a koreográfiának megfelelően a lépcsősor alján álló táncosa rántotta le róla, ám a drapériával az énekesnő is zuhant, mert a nyaka körül rögzített kötés nem oldódott ki. Madonna azonban nyomban fölpattant és folytatta a Living for Love című szám előadását.
A gála után a brit médiát tájékoztató sztár közölte, hogy az esés következtében kissé megrándult a nyaka és beverte a tarkóját, a jelenetben közreműködő táncost azonban egyetlen szóval sem hibáztatta.
Az 56 esztendős díva csütörtökön az AP hírügynökségnek nyilatkozva elárulta, hogy az évek során változtatott edzésrutinján, hogy "érdekesebb" legyen és "sokkolja" a testét. Továbbra is nagyon sok táncos kardió edzést végez, újból jógázik, de erősítő gyakorlatok és ugrókötelezés is szerepel a programjában. Madonna tény és való, hogy hihetetlen formában van, és abban egyetértünk, hogy ez nagy mentés volt!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06