Egyszer már sikerült neki
Wolf Kati visszatérne az Eurovízióra
Egyszer már sikerült, de Wolf Kati úgy érzi, idén ismét szívesen állna az Eurovíziós Dalverseny színpadára, hogy ne csak a magyaroknak, de egész Európának megmutathassa a Ne engedj el című új számát.
2015.02.05 16:00ma.huWolf Katit most hétvégén A Dal színpadán hallhatja a közönség, miután a 2015-ös versenyben a legjobb 30 közé került a „Ne engedj el!” című száma. „Azért indulok egyrészt, mert a Ne engedj el! című új dalomat én is és a szerzők is nagyon jó, izgalmas és erős dalnak érezzük, amit szívesen megmérettetünk, másrészt aki egyszer már járt az Eurovízión, az tudja, micsoda fantasztikus élmény, amiért érdemes versenyezni!”

4 évvel ezelőtt Wolf Kati az eddigi legsikeresebb dalával, a „Szerelem, mért múlsz?” című szerzeménnyel képviselte Magyarországot a 2011-es Eurovíziós Dalversenyen, Düsseldorfban. Érdekesség, hogy 2012-ben már zsűritagként is szerepelt a műsorban, most mégis újra énekesként jelentkezett. A mostani produkció különlegessége, hogy külföldi alkotók írták és ajánlották a magyar énekesnek.
„Eredetileg nem a dalfesztiválra készült a dal. Amikor az eredeti demofelvételt megkaptam a svéd szerzőtriótól, már akkor borzasztóan tetszett, aztán amikor Krajczár Péter fantasztikusan meghangszerelte és Major Eszter gyönyörű szöveget írt rá, kiteljesedett a dal. Én nagyon hiszek benne!”
A „Ne engedj el” című szám angol verzióját először tavaly novemberben Londonban hallhatta a közönség, az EuroFestre meghívott Wolf Kati itt tartotta a dal premierjét.
„A "Ne engedj el!" a szerelemről szól természetesen, mint minden. Örök érvényű érzelmeket hordoz: amikor a másik nem biztos a dologban, akarja vagy nem ezt a szerelmet, és mindketten érzik a vihar közeledtét. Eszter ezzel a dalszöveggel pontosan azt írta bele, amit elképzeltem. A nagyon sajátos hangulatú svéd popzene nem véletlenül világhírű, én ebben is érzem azt az erős egyedi színt és misztikumot, ami a svéd dalokra annyira jellemző.”
Wolf Kati a színpadon egy Bódis Boglárka tervezte ruhát fog viselni. Az énekesnő tavaly ősszel egy magazin által szervezett divatnapon viselt először a divattervező által megálmodott ruhát. „Most is elegáns, könnyed esésű, mégis erős, karakteres ruhát készített nekem Bogi.” A színpadképet és a háttérben vetített látványt Losonczi László Fegya álmodta meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06