Nehéz volt berúgni az ajtót
Belealudt a kolbászlopásba, a hentesnél találták meg a tolvajt
Jó 20 percen keresztül rugdosta a betörő az ajtót, mire sikerült bejutnia a hentesüzletbe, így nem csoda, hogy kifelé már nem volt ereje elindulni. Inkább elaludt a húsbolt közepén.
2014.12.02 10:00ma.hu
Betörőt fogott egy texasi, dél-austini hentesbolt tulajdonosa, amikor hétfő reggel bement az üzletbe, hogy kinyissa. Legnagyobb meglepetésére az ajtó akkor már nyitva volt, bár nem teljesen finom megoldással: a húsbolt ajtaja teljesen szét volt rúgva, utóbb kiderült, hogy a betörő mintegy 20 percig küzdött vele, mire sikerült áttörnie. Bent összeszedett néhány kolbászt, aztán kiment, de pár másodperc után újra visszament a hűtőkamrába, amit előbb kikapcsolt, majd vissza - állapították meg a rendőrök a bolt biztonsági kamerájának felvételei alapján.
A 28 éves Ricardo Cardona ezután bement a melegebb irodába, ahol talált egy kabátot, felpakolta a lábát egy asztalra és elaludt. A tulajdonos és az alkalmazottak így találtak rá nagyjából másfél órával később, reggel 7 körül. Nem keltették fel azonnal a férfit, inkább a rendőröket hívták, így Cardona az ő látványukra ébredt, és miután közölték vele, hogy bármi, amit mond, felhasználható ellene, csak annyit mondott: "én nem dolgozom itt, uram".
A későbbi kihallgatásakor elmondta, hogy előző este iszogatott egy kicsit a cimboráival, és valószínűleg fázott, mielőtt betört a Hudson Húsboltba. A rendőrség nem feltételezi, hogy a lopás szándékával ment be, valószínűleg tényleg csak aludni akart egy kicsit valami melegebb helyen, mint az utca. Az ajtó cseréjét a biztosító fedezi, az egyik helyi lap pedig arra is kitért, hogy az üzletnek ez az egyik legforgalmasabb időszaka, mert a vadászok ilyenkor hozzák a trófeáikat feldolgozásra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06