Medencében kapták a nagyfeszültséget
Duplán kijátszották a halált: villámcsapás után fulladás(veszély)
Már esett az eső, de villámoknak nyoma sem volt, amikor anya és lánya úgy döntött, úsznak még egyet a kerti medencében. Kis híján mindketten odavesztek, mikor a villám a vízbe csapott.
2014.08.14 07:29ma.hu
Elképesztő szerencséje volt a dél-ausztriai Fürnitzben élő anyának és lányának, mivel kétszeresen is sikerült kijátszaniuk a halált a térségre lecsapó viharban. A meg nem nevezett 36 éves nő és 12 éves lánya a kerti medencében akartak úszni egyet, ám hirtelen villám csapott a vízbe. A kislány azonnal elájult, édesanyja pedig erejének és eszméletének utolsó morzsáival húzta a lányát a medence szélére, majd ő is ájultan rogyott mellé.
"Fürnitzben erősen esett, de még nem villámlott, amikor bementek a medencébe. A villám eltalálta a házat, majd áthaladt a medencén. Amikor a páros érezte a vízben kialakuló túlfeszültséget, az anyának sikerült kimentenie a lányát a medencéből, aztán ő is összeesett mellette" - mondta a rendőrség egyik embere. A villám sújtotta nőkhöz az apa hívta ki a mentőket, aki a házból meghallotta a sikítást.
"Az anya és a lánya nagyon szerencsések voltak. Sérülés nélkül menekültek meg, de a vihar után egy éjszakára bent tartottuk őket a villach-i kórházban megfigyelésre" - mondta Kerstin Wrussnig, a kórház szóvivője. Az anya és a lánya könnyen belehalhatott volna már magába a villámcsapás okozta nagyfeszültségbe, ami az egész medencét átjárta, de nemcsak ezt élték túl, hanem a potenciális fulladásveszélyt is, ami az ájulás miatt fenyegette őket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06