Nem hitték el, hogy nem kap levegőt
"Megfulladok!" - Belehalt a rendőri intézkedésbe
Életét vesztette a rendőri intézkedés közben egy 180 kilós férfi, akit a földre tepertek és leszorítottak, hogy ne tudjon mozdulni - de amikor levegőért könyörgött, nem hittek neki.
2014.07.18 15:40ma.huAzzal vádolták a 43 éves férfit a New York-i rendőrök, hogy csempészcigarettával kereskedik, állításuk szerint már jó ideje megfigyelés alatt állt, mire csütörtök délután Long Islanden némi szóváltás után le akarták tartóztatni. Az eseményt egy járókelő rögzítette a mobiltelefonjával, amelyen jól látszik, hogy Eric Garner előbb hangosan vitatkozik az egyenruhásokkal, majd amikor meg akarják bilincselni, ő menekülni próbál, ezért a földre teperik. A férfi, akinek az arcát is szorosan a földre nyomták, többször is azt nyöszörgi, hogy "nem kapok levegőt, nem kapok levegőt!", de a rendőrök nem foglalkoztak vele, másodpercekkel később pedig Garner elhallgat és látszik, hogy nem mozdul, a rendőrök pedig izgatottá válnak.

Ez az a pont, amikor a felvételt készítő férfit az egyik rendőr elzavarja a helyszínről, hogy ne filmezzen, de az csak a későbbi híradásokból derült, ki, hogy mentőt hívtak a mozdulatlan gyanúsítotthoz, ám hiába: akkor már halott volt. Mint kiderült, a férfi számos egészségügyi problémával küszködött, köztük krónikus asztmával, cukorbetegséggel és alvási apnoéval is. "Amikor megcsókoltam ma reggel a férjem, sosem gondoltam volna, hogy utoljára teszem" - mondta Garner felesége, Esaw a Daily News című New York-i lapnak.
Amikor bement a kórházba azonosítani a férje holttestét, hiába akart válaszokat kapni. "Láttam a tágra nyílt szemét és azt mondtam, Bébi, ne hagyj el, szükségem van rád. De ő már nem volt ott" - mondta a nő. Elmondása szerint egyébként akkor, amikor letartóztatták a férjét, akkor sem nála, sem az autójában nem volt csempészcigaretta, így pont akkor még a bizonyítékot sem tudták felmutatni - igaz, arra nem tért ki, hogy máskor megállta-e volna a helyét az adózatlan cigarettaeladás vádja.
A rendőrség vizsgálatot indított, hogy kiderítse, ki a felelős a halálesetért. "Igazságot akarok!" - mondta az áldozat 65 éves édesanyja, Gwen Carr is. A férfinak hat gyermeke és két unokája volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06