Bevált a fenyegetés
Krumplihámozóval térítette el az autót
Egy krumplihámozó késsel fenyegetőzött egy egyetemista, így sikerült eltérítenie, majd megszereznie egy autót egy idős házaspártól. A módszer bejött, bár most börtön lehet a "jutalom" érte.
2014.06.05 10:51ma.hu
Egy krumplihámozó késsel fenyegetőzve sikerült eltérítenie egy idős házaspárt a 21 éves Derek Creswellnek még tavaly december 23-án, a fiatal férfit most állították bíróság elé, ahol óvadék ellenében engedték őt hazatérni a június 26-ra kitűzött tárgyalásáig. A brit férfi egy 76 éves autótulajdonosra támadt az angliai Waterside közelében lévő Bond-hegyen.
A gyanúsított védőügyvédje a bíróságnak elmondta, hogy védencét nem sokkal korábban egy másik bűncselekmény miatt már elítélték, és épp a közelmúltban szabadult feltételesen. Az autóeltérítés miatt 500 font óvadékot szabtak ki rá, és meghagyták, hogy nem hagyhatja el az otthonát, továbbá nem léphet kapcsolatba a sértett féllel - számolt be a Daily Mirror című brit lap.