Megerőszakolta, majd megölte a kisfiút
Nincs kegyelem: estére kivégzik a 9 éves kisfiú gyilkosát
A floridai bíróság úgy döntött, helyi idő szerint este 6 órakor méreginjekcióval kivégzik azt a férfit, aki 18 évvel ezelőtt megerőszakolt, majd megölt egy kilencéves kisfiút.
2014.02.12 15:41ma.huVégrehajthatónak minősítette a halálos ítéletet a floridai bíróság a 47 éves Juan Carlos Chavez ellen, akit 18 évvel ezelőtt ítéltek el nemi erőszak és gyilkosság miatt. A Miami-Dade megyében 1995-ben elkövetett rémség óta az áldozat szülei szünet nélkül küzdöttek azért, hogy kiharcolják a gyilkos kivégzését. A News13 című hírhonlap szerint az ítéletet szerda este, helyi idő szerint 6 órakor hajtják végre méreginjekció segítségével.

Chavez 1995. szeptember 11-én kapta el a mindössze 9 éves Jimmy Ryce-ot, amikor ő leszállt az iskolabuszról. A tanúvallomásokból és a nyomokból kiderült, hogy előbb megerőszakolta a kisfiút, majd amikor a gyermek menekülni próbált, rálőtt. A holttestet feldarabolta és betonnal borított palánták közé ásta el. A gyilkosnak három hónapig sikerült elkerülnie a gyanúsítást, noha a környék tele volt az eltűnt fiúról készült szórólapokkal. Akkor bukott le, amikor a házvezetőnő felfedezte a gyermek iskolatáskáját és a gyilkossághoz használt revolvert. Később a férfi bevallotta a tettét és elvezette a rendőröket az áldozat maradványaihoz is.
A floridai törvények változásában jelentős szerepe volt a szülők kitartó lobbijának. Don Ryce, az édesapa nemrég elmondta, hogy amikor megtudták a szörnyű igazságot, elhatározták, mindenképp valami pozitívra fordítják fiuk halálát, mert úgy érezték, hogy ezzel nemcsak Jimmy emlékének tartoznak, de mindenkinek, aki segített nekik a kutatásban. "Vagy teszel valamit, vagy nem. Valamit mindenképp csinálnunk kellett, hogy nyugalomban élhessünk" - magyarázta az apa.
Ezért amellett, hogy kiharcolták a gyilkos halálra ítélését, felállítottak egy nonprofit szervezetet is, amely a kisfiú nevét viseli, és a hasonló szexuális bűncselekmények áldozatává vált kiskorúaknak, illetve szüleiknek nyújt segítséget. Ezen kívül tanácsadással is foglalkoznak és kiemelt céljuk az eltűnt gyermekek keresésének segítése.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06