Everybody's kung fu fighting?
Ketten kezdték, ötven fős tömegverekedés lett belőle
Egy félreértett mozdulat, egy thai-boxoló, és egy kellően zsúfolt áruház: mindössze ennyi kellett ahhoz, hogy percek alatt hatalmas tömegverekedés alakuljon ki az egyik bécsi áruházban.
2013.09.24 17:16ma.huA rendőrségnek kellett közbeavatkoznia, amikor a bécsi Lugner City bevásárlóközpontban tömegverekedés tört ki a látogatók között. A harc eredetileg két férfi közt robbant ki, de perceken belül vagy négy tucatnyian csatlakoztak hozzájuk, míg már senki nem tudta, kit miért ütnek.

A csata valamikor éjjel fél 12 körül indult, amikor egy járókelő megütött egy 21 éves, ismert thai-boxolót, majd elszaladt a tömegben. A sportoló követte az ismeretlent - akiről nem derült ki, hogy miért kötött bele a harcművészbe -, de ekkor egy biztonsági őr lépett mögé és meg akarta kérni, hogy nyugodjon meg, de ahogy megérintette a férfit, az lendületből fordult hátra és úgy megütötte az őr orrát, hogy az eltört.
A csihi-puhihoz rövidesen további harcolók csatlakoztak, a rendőrök megérkezése után pedig a thai-boxoló elnézést kért a biztonsági embertől, mondván, támadásként értékelte az érintést és "reflexből ütött".