Brit tudósok
Újdonság: vizelettel feltölthető a mobiltelefon!
Egy brit kutatócsoport - amely elsőként alkalmazta sikerrel ezt a szokatlan eljárást - azt állítja, vizelettel is feltölthető a mobiltelefon.
2013.07.16 20:43MTI
A tudósoknak sikerült elengedő áramot előállítaniuk, hogy SMS-eket küldhessenek, az interneten szörföljenek, és rövid telefonbeszélgetéseket bonyolítsanak le - áll a Physical Chemistry Chemical Physics című szakfolyóiratban ismertetett tanulmányban.
A szakemberek abban bíznak, hogy sikerül a bakteriális üzemanyaggal működő akkumulátoros technológiát annyira fejleszteni, hogy teljesen feltölthető legyen vele a mobiltelefon.
"Nem lehet környezetvédőbb dolog, mint áramforrásként újrahasznosítani egy végterméket. Lelkesek vagyunk, mert ez nekünk sikerült először" - örvendezett Ioannis Ieropoulous, a Nyugat-angliai Egyetem munkatársa. Az egyetem a bristoli egyetemmel és a bristoli robottechnikai laboratóriummal (BRL) közösen vett részt a programban.
"A vizeletünk végtelen erőforrás. Fantasztikus tulajdonsága, hogy nem függ a szél vagy a nap szeszélyeitől" - tette hozzá a bakteriális villamosság szakértője.
A bakteriális üzemanyagú akkumulátoros technológiával közvetlenül a szerves anyagok bomlása révén lehet energiát előállítani igen alacsony költséggel, szinte ingyen. "A telefonálás igényli a legtöbb energiát a mobilhasználatban, de rövidesen megtaláljuk az akkumulátor hosszú idejű feltöltésének titkát is" - mondta Ioannis Ieropoulos.
A kutató szerint elképzelhető, hogy a jövőben egész fürdőszobákat lehet vizelettel működtetni, a zuhanytól a világításon át a borotválkozáshoz használt konnektorokig.
Kapcsolódó írások:
- 18+ - Mandi Rae ellenőrizte: helyén vannak a mellei!
- Nem adtak a lottónyereményből, pert indított a kollegina
- Olcsón adta volna magát, de így sem kellett senkinek
- Lepedővel menekült az ablakból, lábát törte a tolvaj
- Szóval akkor mekkora is az átlagos pénisz?
- Lábnyalásért tartóztatták le a perverz részeget
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06