Öt fegyveres támadt a három nőre
Megölték a nővéreket, mert táncoltak az esőben
Öt fegyveres lőtt le két pakisztáni testvért és az anyjukat, vétkük mindössze annyi volt, hogy táncra perdültek a házuk előtt a szakadó esőben.
2013.07.01 12:52ma.huAgyonlőttek egy 15 és 16 éves pakisztáni testvérpárt, valamint édesanyjukat is, mert a lányok "szégyent hoztak a család becsületére", amikor egy kamera előtt a szakadó esőben táncra perdültek. Noor Basra és Noor Sheza a házuk előtt, Chilas város egyik nyomornegyedében táncoltak, ráadásul még egy mosolyt is villantottak a kamera felé, ami az ultrakonzervatív vidéken főbenjáró bűnnek számít. A hagyományos viseletben, zöld és lila fejkendőben lévő lányok önfeledt tánca vírusként terjedt el az interneten, amit már a család sem tudott szó nélkül hagyni.
A rendőrség szerint legalábbis jó esély van arra, hogy a két lány mostohafivére rendelte meg a gyilkosságokat, a három nőre öt fegyveres rontott. A gyanúsítottat letartóztatták, de Pakisztánban máig rendszeresek az úgynevezett becsületgyilkosságok: évente mintegy ezer áldozata van az efféle kivégzéseknek. Tavaly négy nőt öltek meg, miután egy lakodalomban férfiak előtt énekeltek és táncoltak, a vallási vezetők szerint ezzel megszegték a paráznaság tilalmát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06