Alkoholmérgezésben omlott össze az anya
Csontrészegen született a baba - túlitta magát az anya
Alkoholmérgezés miatt összeomlott a keringése és császármetszést kellett végrehajtani egy terhessége utolsó heteiben járó kismamán. A gyermek kis híján belehalt a részegségbe.
2013.05.16 16:32ma.huErősen részegen jött a világra egy lengyel kisfiú, akinek anyja rosszul lett és összeomlott az intenzív alkoholmérgezéstől, az orvosok császármetszéssel emelték ki a hasából a babát, akiben akkor már szintén alig volt élet. A gyermeknek még két hete volt hátra a születésig, amikor 24 éves anyja annyit ivott, hogy a gyermek véralkoholszintje 4,5g volt, ami a Lengyelországban a vezetéshez engedélyezett maximális határ (0,2g) 23-szorosa, a szíve pedig már alig vert.

A császármetszés után azonnal inkubátorba tették és most úgy tűnik, a nehezén túljutott, de a tartós magzati alkoholizmus hosszútávú hatásai csak később fognak igazán megmutatkozni. A rendőrség az anyát a kórházi kezelés után kihallgatja és jó eséllyel komoly büntetés várhat rá a még meg sem született gyermeke veszélyeztetése miatt - számolt be a Mirror című lap. "Az ügy kivizsgálása folyamatban van" - tette hozzá a rendőrségi szóvivő.