Kihalás előtt áll a különleges pókfajta
Ugrópókok miatt áll a vidámpark építése
Ideiglenesen le kellett állítani az angliai Kentben épülő vidámpark munkálatait, miután egy veszélyeztetett pókfajt fedeztek fel a környéken. Most átmeneti otthont keresnek az ugrópókoknak.
2013.04.05 08:06ma.huA jelenlegi tervek szerint mintegy 2 milliárd fontba fog kerülni annak a monumentális vidámparknak a felépítése, amelyet az angliai Kentben nyithatnak meg 2019-ben és az elképzelések alapján méltó ellenfelet jelenthet a párizsi Disneyland számára. A gigapark, amely a Paramount égisze alatt készül, kétszer akkora lesz, mint az Olimpiai Park és 27 ezer munkahelyet teremt. Csakhogy az építkezés már az előkészületeknél megakadt, amikor a környezetvédők felfedezték, hogy a 872 hektárnyi, barna földdel borított területen egy rendkívül ritka és veszélyeztetett pókfajt, ugrópókot találtak - adta hírül a Mirror című brit lap.

Az ugrópók a veszélyeztetett fajok brit listáján igen előkelő helyet foglal el, a kenti Swanscombe félszigeten kívül csupán egy helyen, az Essex körzetében lévő Nyugat-Thurrock mocsárvidékén találkoztak vele. Számos más fajjal ellentétben ők kifejezetten azt a talajt kedvelik, amely a korábbi ipari felhasználás révén erősen lúgos, így nem könnyű új lakóhelyet találni nekik.
A kivitelezők most azon dolgoznak, hogy megfelelő átmeneti lakóhelyet találjanak a faj egyedeinek, Tony Sefton, a beruházó holding igazgatója pedig ígéretet tett rá, hogy mindenképp gondjuk lesz a pókok megmentésére. "Már költöztettünk halakat, elküldtünk nyaralni pockokat, ez eléggé gyakori dolog és így meg lehet védeni őket az építési munkálatoktól" - magyarázta Jeremy Kite, aki az áttelepítést dolgozza ki. "Amint végeztek az építéssel, a pókok visszakerülnek" - nyugtatta meg a környezetvédőket.
A Paramount birodalom a világ harmadik legnagyobb szórakoztató parkját tervezi felépíteni, a látványosságok között Európa legnagyobb fedett víziparkja, valamint több szálloda és étterem is szerepel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06